Török Gábor: újabb szög a Fidesz koporsójába

Bírósági vezetők 1990 óta még soha nem fogalmaztak olyan keményen, mint a napokban nyilvánosságra hozott, a nyugdíjazási szabályaikat az alkotmányban megváltoztatni szándékozó kormányzati döntés ellen tiltakozó nyilatkozatukban. Érdemes elolvasni a teljes szöveget, mert ilyen erőteljes, egyértelmű, politikailag is értelmezhető üzenetet bírók ezerévente egyszer írnak. „Soha nem hittük volna, hogy hazánkban közösen kell kiállnunk a jogállamiság és a demokrácia alapértékeinek védelmében azokkal szemben, akik közül többen részt vettek a diktatúra lebontásában, a demokratikus államszervezet kialakításában” – vélik tekintélyes bírók, köztük számosan olyanok is – mint az a Havasiné Orbán Mária, akit a szocialisták fideszes kötődése miatt az előző ciklusban nem voltak hajlandók LB-elnöknek megválasztani -, akiket nehéz lenne ellenzéki segéderőnek nevezni.

2011. április 16., 12:20

Török Gábor szerint két dolog kétségtelenül vitatható. Egyrészt, hogy időben szólaltak-e meg a bírók, s nem lett volna hatékonyabb, ha nem várnak az utolsó pillanatig, amikor a fejsze nyele tulajdonképpen már elveszett. Másrészt pedig, hogy ezzel a végül megfogalmazott állásfoglalásukkal nem mentek-e túl messzire, nem állítottak-e olyanokat (mint például: „Ez a mostani döntés megteremti a politikai beavatkozás, a bírói függetlenség felszámolásának lehetőségét”), amelyek az eset súlyához képest túlzásnak, az ügy túldimenzionálásának látszanak. Mondom, ezek vitatható kérdések, magam mindkét esetben - jogos ellenérveket is elfogadva - inkább az igen felé hajlok, azt azonban nehezen látom érdemben megkérdőjelezhetőnek, hogy a kormányoldal ebben az ügyben nem nyújtott maradandót.

Mi is hiányzott a kormányzati magatartásból? - teszi fel a kérdést

blogjában az elemző. Leginkább az őszinteség és a méltányosság, s talán még a bölcs mérlegelés. A nyugdíjazási szabályok természetesen nincsenek kőbe vésve, ha azonban egy szakma esetében változtatni kíván a kormány – és ezt valamilyen okból ráadásul az alaptörvényben teszi -, akkor két dolgot biztosan elvárhatunk: egyrészt tegye világossá az okokat, másrészt adjon elegendő időt a felkészülésre. A kormány mindezidáig adós maradt azzal, hogy értelmesen elmagyarázza, miért hozta be váratlanul az alkotmányozási folyamatba ezt a kérdést. A kormányzati álláspontot védő közszereplők próbálkoztak azzal, hogy segítsenek: a nyugdíjba vonuló közel háromszáz bíró helyett így akár ennél több embert is fel lehet majd venni a mostani titkárok közül, ez a sajátos munkahelyteremtés azonban finoman fogalmazva sem tűnik kielégítő magyarázatnak. Őszinte érvek helyett pedig maradnak a feltételezések: bosszúról, leszámolásról, lefejezésről, elfoglalásról – márpedig ennél a látszatnál kevés ártalmasabb lehet a kormány számára.

Azoknak pedig, akiket elégedettség tölt el attól a tudattól, hogy a bírói kar a jövő év elején megszabadul a 62 évnél idősebb kollégáktól, és nem értik, hogy mi is itt a probléma, azt ajánlom, hogy kicsit gondolkozzanak. Gondoljanak arra, hogy számos bíró azzal számolt, a hatályos szabályoknak megfelelően 70 éves koráig a testület tagja maradhat. Erre építette terveit, így kalkulálta a pénzügyeit, így döntött a szakmai- és magánéletéről. Ehhez képest április közepén egy módosító indítványból tudja meg, hogy jövő év elején nyugdíjba kell vonulnia. Az egyik beszélgetős műsorban valaki azt mondta, hogy a Fidesz ügyes volt, hiszen többen örülnek majd a testületből a megüresedő helyeknek, mint ahányan most távoznak. Szerintem meg nincs ember ebben az országban, akár ha nyertese is ennek a rapid változásnak, aki ne értené, hogy ennél minden dolgozó többet ér, méltányosabb elbánást érdemel.

Török Gábor azt írja: "Tudom, hogy ezen a blogon gyakran megkapom a naiv és idealista jelzőt, még rosszabb esetben az álnaiv megbélyegzést. Biztos így lenne ezúttal is, ha azt írnám, hogy szerintem a kormány szándéka nem is pontosan az volt, aminek látszik. De nem ezt írom (ha gondolom is), mert végső soron nem ez a lényeg: bármi is volt a kormány célja a módosítással, olyan kevés politikai haszon származik az akcióból, viszont olyan sok és felesleges konfliktust okoz, ártalmas látszatot keletkeztet (azaz ártalmas), hogy aki ehhez ebben a formában a nevét és a támogatását adta, az egy újabb apró szöget vert be a Fidesz koporsójába."