Toroczkai a déli határra vezényelné a hadsereget

A honvédség kivezénylésére, valamint a határőrség visszaállítására lenne szükség a magyar-szerb határon tevékenykedő embercsempészbandák megfékezése érdekében – jelentette ki a Mi Hazánk elnöke az ásotthalmi határátkelőnél szombaton.

2023. november 11., 20:34

Szerző:

Toroczkai László a párt által szervezett demonstráción, ahol a szervezet szimpatizánsai és helybéliek járműveikkel több száz méteren lezárták az átkelőhöz vezető út egyik sávját, azt mondta, a honvédség azonnali bevetésére lenne szükség annak érdekében, hogy hatékonyan fellépjenek a magyar-szerb határon tevékenykedő felfegyverkezett embercsempészcsoportokkal szemben. 

A rendkívüli jogrend, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet erre lehetőséget teremt – közölte, emlékeztetve, hogy a kormány 2015-ben döntött is a honvédség határra vezényléséről, pedig akkor nem voltak lőfegyverekkel felszerelkezett embercsempészek. 

A politikus „valódi határzárat” követelve kifejtette, professzionális határőr-alakulatokra lenne szükség, amelyek képesek a határkerítés vonalának védelmére. A kerítés mellett állandó élőerő kell a határra, különösen Ásotthalom, Mórahalom és Röszke térségében, ahol az M5-ös autópálya és Szabadka közelsége miatt a fő migrációs útvonal vezet – mondta. 

A Mi Hazánk elnöke közölte, a kormánynak a jogszabályokon is változtatnia kellene, azokat, akik a kerítést megrongálva magyar területre lépnek, bűnözőként kell kezelni, nem pedig „visszataxizni” a határhoz, hogy utána néhány óra múlva újra próbálkozhassanak.

Toroczkai László azt is kérte, hogy az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsokat takarítsák el a térségből. Az ehhez szükséges rendeletet a kormány „öt perc alatt meg tudná hozni” – mondta. 

A politikus úgy vélekedett, a szerb hatóságok fellépése – amely nyomán az utóbbi napokban töredékére esett vissza a határsértők száma – csupán ideiglenesen megoldás. A szerb állam hosszú távon nem fog különleges erőket állomásoztatni a térségben, finanszírozva a határ védelmét. 

Papp Renáta (független) ásotthalmi polgármester azt mondta, a faluban élők védelmet kérnek, szeretnék visszakapni régi életüket. Szavai szerint Ásotthalom nyolc éve küzd az illegális bevándorlás ellen, de egy település véges eszközökkel rendelkezik. 

A község területén jelenleg is hatvan, az embercsempészek által elhagyott jármű vesztegel, erre pedig újabb bűnözési hullám települt, autóalkatrész-tolvajok járják a környéket. A száguldozó embercsempészek közlekedési kockázatot jelentenek, az átvonuló migránsok több tonna hulladékot hagynak maguk után, a gazdáknak pedig jelentős károkat okoz, hogy letapossák terményeiket – sorolta a polgármester.

(Kiemelt képünk: Toroczkai László a Mi Hazánk eredményváróján - Fotó - Palágyi Barbara / 168.hu)