Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park

Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajnalban az MTI-vel.

2017. augusztus 4., 07:50

Mukics Dániel elmondta, hogy az aljnövényzet kapott lángra csütörtökön délelőtt, azóta mintegy 600 hektárnyi növényzet már leégett a nádas, füves területen, és összesen több mint ezer hektár van veszélyben. Lakott területet azonban nem veszélyeztet a tűz.

A tűz oltását nehezíti, hogy a terület egy része mocsaras, lápos, egyes részeket egyáltalán nem lehet megközelíteni. Ezért pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is bekapcsolódik a tűzoltásba. Ezek egyenként 3 ezer liter víz szállítására alkalmasak, és felülről végzik majd az oltást.

A tűz oltásában 9 járművel mintegy 40 tűzoltó vesz részt Tiszafüredről, Karcagról, Püspökladányból, Mezőkövesdről, Hajdúszoboszlóról és Debrecenből. A tűzoltók folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti park igazgatóságával, a mezőőri szolgálattal és a honvédséggel - mondta a helyettes szóvivő.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.