Több mint kétszeres áron, 11,7 milliárdért építik meg a Bozsik Stadiont

2018. október 11., 08:59

Szerző:

Sikerrel zárult a közbeszerzési pályázat, amelyet a Bozsik Stadion felépítésére írtak ki – írja a 24.hu a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent információk nyomán. Tavaly szeptemberig úgy nézett ki, hogy 4,98 milliárd forint elég lesz, hogy  a Budapest Honvéd FC új stadiont kapjon, de akkor kiderült, hogy ennél több kell. Most a Közbeszerzési Hatóság azt repítette világgá, hogy a 11,7 milliárd forintos megbízást a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. nyerte el. Alvállalkozóként a ZÁÉV Építőipari Zrt. száll be a munkába.

Fotó: Ruzsa István

A Pharos 95 és a WHB egyaránt kormányközeli cégnek számít. A Pharos 95 930 millió forintot kapott, hogy Békéscsabán  részt vegyen a stadion felújításában és beszálljon a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum több mint hárommilliárdos fejlesztésébe, de az NB II-es pályák fűtését is megkapta. A cég építhette a felcsúti műfüves pálya megépítése is, egyik tulajdonosa, Végh Gábor Puskás Ferenc-szobrot adományozott a felcsúti futballakadémiának. Ami a WHB-t illeti, az Paár Attilának a cége, aki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) célkeresztjébe került Elios Zrt.-ből annak idején kivásárolta Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségét. Tegnapi hír, hogy a WHB a becsült árnál félmilliárd forinttal többért, 3,14 milliárd forint helyett 3,653 milliárd forintért vállalta a Mészáros Lőrinc cégbirodalmának a zászlóshajóját, a Mészáros és Mészáros Kft.-t a soraiban tudó konzorcium a megbízást tartalék vezetési pont megépítésére az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

Puskás Ferenc klubjának, a Budapest Honvéd FC-nek a régi stadionja 80 év után augusztusban egy Haladás elleni meccsel adták át a múltnak. A klub azóta az Új Hidegkuti-stadionban játssza a mérkőzéseit.

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.