Több millió forintot lopott egy 12 éves fiú

Bringát, laptopot és három szatyor édességet is vásárolt a lopott pénzből a kiskorú tolvaj.

2011. október 12., 07:51

A

Napló onlinebeszámolója szerint egy közeli település lakója tett bejelentést október 5-én a Tapolcai Rendőrkapitányságra, mivel feltűnt számára, hogy egy helybéli 12 éves fiú nagyobb köteg pénzzel sétált be a kisboltba vásárolni. A kiérkező rendőrök megállították és intézkedés alá vonták a "hirtelen meggazdagodott" fiút, majd ruházatának átvizsgálása során zsebeiből és az övtáskájából mintegy 1,5 millió forint készpénz került elő. Az intézkedés alá vont kezdetben tagadta, hogy lopta volna a pénzt, ám később elismerte, hogy ez az összeg mégiscsak bűncselekményből származik - tájékoztatott a rendőrség.

A fiú elmondta, hogy falujában felfigyelt az egyik családi ház nyitott hátsó ablakára. Átmászott a kerítésen, majd a nyitott ablakon keresztül behatolt az épületbe. Rövid keresgélés után egy nylonzacskót talált, benne nem kevesebb, mint 4,5 millió forinttal. A könnyen jött pénzből először egy márkás kerékpárt vett, majd bebuszozott Tapolcára. Itt egy laptoppal, továbbá értékes mobiltelefonokkal ajándékozta meg magát, de barátainak is adott kölcsön a lopott pénzből. A tapolcai "bevásárlókörút" után visszament falujába, ahol a helyi kisboltban még három szatyrot vásárolt tele édességekkel. Ez tűnt fel az üzletben lévő többi vásárlónak, akik ismerték a fiú előéletét, tudták, hogy volt már érintve lopásban.