Több ezer kutya is veszélyben van a hajléktalantörvény miatt

2018. október 24., 11:13

Szerző:

A szabálysértési törvény módosítása szerint a hajléktalanok azon holmiját, amit nem tud vagy nem akar magával vinni a közterületről előállítása során, a hatóságoknak leltárba kell venniük. A rendelet alapján törekedni kell az ingóságok tárolására, és a hatóságoknak leltárba kell azokat venniük. Ha gyorsan romló, bomló vagy tárolhatatlan dologról van szó, akkor megsemmisíthetik. Nem tér ki viszont a módosítás arra, hogy mi az eljárás menete, ha a hajléktalan állatot tart – írja a 24.hu.

Az Állatmentő Sereg és további 18 civil állatvédő szervezet hívta fel rá a figyelmet, a törvény úgy szól, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodás a „közterületen alvást, tisztálkodást, étkezést, állattartást” jelent. Ha csak minden tizedik hajléktalannak van kutyája, már az is több ezer állat.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke az Inforádiónak elmondta, az új rendelet következtében országszerte több ezer kutya kerülhet be a már egyébként is túlterhelt menhelyekre, ha a hajléktalanokat szállókra kényszerítik vagy előállítják. Ha a kutyában nincsen mikrochip – ami 2013 óta kötelező –, két hét után legálisan elaltathatják az állatot. Az állatvédő egyesület elnöke jelezte, egyelőre nem világos, a hajléktalanok visszakaphatják-e állataikat, feltéve ha addig nem adják örökbe vagy altatják el őket.

Fotó: Wikipédia

A 24.hu érdeklődött az ORFK-nál, ahol csak annyit mondtak, hogy a rendőrség az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt előállított személyek kutyáinak elhelyezése érdekében együttműködési megállapodásokat kötött állatvédő szervezetekkel, menhelyekkel, illetve önkormányzatokkal. Budapesten két állatvédő szervezettel kötöttek megállapodást, a szociális ellátórendszerben pedig kialakítottak egy olyan intézetet, ahol a hajléktalanok kutyáinak elhelyezésére is van lehetőség.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is csak annyit árult el, hogy „a hajléktalanok ellátása mellett a hajléktalanokkal élő kutyákról is gondoskodnak, a fővárosban jelenleg is több férőhely alkalmas a hajléktalanokkal élő kutyák befogadására is”. A minisztérium is kiemelte, hogy együttműködési megállapodásokat kötöttek állatvédő szervezetekkel, illetve menhelyekkel is.

Állatvédelmi szervezetek kissé túlzónak tűnő becslése szerint már a múlt hétfőn hatályba lépett rendelet előtt is több millió kóbor kutya és macska élt Magyarországon. A menhelyek viszont elképesztően túlterheltek, kapacitásaikon felül üzemelnek.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.