Hétvégén tisztújít a Fidesz

Szombaton tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről – közölte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

 

2023. november 15., 11:43

Szerző:

A rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt – mondta el Hollik István. Hozzátette: a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjéről.

A kommunikációs igazgató közölte: a beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszönti a kongresszust.

A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg: felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnök; Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás.

Eközben zajlik majd a szavazás, délután pedig ismét több beszéd elhangzik majd: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal - ismertette a programot. A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja.

Az érdeklődők a Fidesz Facebook-oldalán az egész kongresszust élőben tudják követni – mondta Hollik István.

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz alelnökeinek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát választották meg.

(Kiemelt kép: Lufira nyomott Fidesz-logó Orbán Viktor beszéde alatt a SYMA csarnokban 2010. április 8-án. Fotó: Pörneczi Bálint / AFP)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.