Tisztelt Szerkesztőség!

Jó barátom, Molnár Éva nyugdíjas pedagógusnő kérte, hogy juttassam el Önöknek a mellékelt levelet, amelyet ő 1993-ban írt Orbán Viktornak (nem kapott rá választ). Úgy érzi, az azóta eltelt évek – minden képzeletet felülmúlóan – igazolták akkori aggodalmát, ezért érdemes lehet a 168 Óra olvasóinak is visszarévedniük azokra az időkre, amikor még csak „a szó nélküli pálfordulás” volt felróható a Fidesznek.

(Név és cím a szerkesztőségben)

Tisztelt Orbán Viktor!

Aggódó, bizalmamat részben elvesztő állampolgárként írok Önnek.

Előre kell bocsátanom, hogy nem tudom érzelemmentesen figyelni a Fidesz körüli fejleményeket, mert a véletlenek sorozata folytán kezdettől figyelemmel kísérhettem fejlődésüket. Számomra ennek a folyamatnak volt több csúcspontja, de az egyik legemlékezetesebb, amikor meghallgathattam a Hősök terén június tizenhatodikán egy bátor fiatal beszédét. Végtelenül büszke voltam Önre és a korosztályára. Azóta azonban sok minden történt, változott, és most jött el a pillanat, amikor el szeretném juttatni a Fidesz elnökéhez gondolataimat, amelyek valószínűen nem egyedülállóak az országban.

Teszem ezt több okból.

Teszem azért, mert büszke voltam, hogy a Fidesz bekerült a parlamentbe. Becsületesen, fiatalon, a múlt terheitől, tévedéseitől mentesen.

Teszem ezt azért is, mert végigszurkoltam, csekély erőmmel támogattam a kampány idején az egyik csoport munkáját, örültem, hogy segíthetek, hozzájárulhatok mákszemnyit a sikerhez, amiben nagyon bíztam.

Teszem még azért is, mert az elmúlt korszak állandó csalódásai után boldog voltam, hogy itt olyan értékrend, eszmerendszer van születőben, amellyel végre fenntartás nélkül azonosulni tudok.

Teszem még azért is, mert a Bibó-kollégiumból indult mozgalom, a megalakuló Fidesz minden lépését aggodalommal, féltéssel vegyes büszkeséggel figyeltem kezdettől fogva. Nagyon imponált a barátsággal megerősített, mindent vállaló küzdeni tudásuk, bátorságuk.

Kedves Orbán Viktor! Tisztelt Pártelnök Úr!

Tudom, sokan vannak még az országban, akik Fodor Gáborral együtt úgy látják, „nem jó irányba fordult a Fidesz szekere”. Úgy gondolom, többet kellene gondolni az egyszerű választópolgárokra, akik bíztak Önben és a Fideszben, az Önök által hirdetett elvekben. Nem volna szabad a hatalomért folyó kiszorítósdiban olyan hibákat elkövetni, amelyekkel már nem lehet azonosulni, melyek szakadáshoz, kiváláshoz vezetnek. Ez a folyamat, jól látjuk, megindult, hogy hány ember érintett, fog érinteni, nem tudhatom.

De magyarázó, indokló szavak nélkül eltérni a régi eszméktől, nem következetesen ragaszkodni hozzájuk komoly hiba. Ötvennyolc évem terheivel mondom, bizony előfordul, hogy az ember téved, rosszul lát valamit, és ha változtat, elismeri tévedését, attól nem lesz kisebb, kevesebb. De a szó nélküli pálfordulás megengedhetetlen. Ön még fiatal, és nem érzi majd talán kellően a súlyát annak, amit mondani fogok, de kérem, fontolja meg véleményemet.

Nagy dolog a barátság, az összetartozás, az igazi együtt gondolkodás, és meg kell becsülni! Nincs mindenkinek olyan szerencséje, hogy ezt megtapasztalhassa. A Ménesi úti kezdőcsapatnak megadatott ez az élmény. Meg kellene keresni, hol, mikor, miért szakadt el a fonal, és megkísérelni a lehetetlent: visszaállítani azt az eszmerendszert, amelyre sokan szavaztunk. Megállítani, visszafogni azokat a helytelen hangokat, amelyek nem azt építik. Ha pedig szükség van a saját maguk és a Fideszre szavazók által elfogadottak megváltoztatására, akkor azt nem úgy kell tenni, hogy kiküldjük a teremből a másképp gondolkodókat, leszavaztatjuk őket, és azután meglepetten nézünk a televízió képernyőjéről szembe az országgal, ahol bizony jelentős a száma a csalódott, sok mindent értő vagy nem értő embereknek.

Befejezésül szeretném elmondani: sajnálom, hogy nem a narancsos ládákat a Parlamentbe cipelő fiatalok többé. Az nagyon szép időszak volt, de az élet nem áll meg, megy tovább. Csak nem mindegy, hogyan! Nagy kár például Fodor Gábor és a többi lelkiismereti szóra hallgató távozó elvesztése.

További munkájához emberibb, megértőbb, toleráns, régi időket idéző tulajdonságok visszaállítását kívánom. Biztos meghozná az eredményt.

Molnár Éva