Megállt a Tisza, az MSZP eltűnt, a DK kispárttá vált

A pártok támogatottságában február óta tapasztalható, alapvető elmozdulások július végére jelentősen lelassultak, lényegében megálltak. Az IDEA Intézet 2024. július 24. és július 31. között készített felmérése szerint, ha július végén parlamenti választásokat tartottak volna Magyarországon, azt a Fidesz–KDNP nyerte volna meg, de a kormánypártok támogatottsága a biztos szavazók körében is csak 7 százalékkal volt magasabb a TISZA Pártnál.

2024. augusztus 16., 10:15

Szerző:

A kegyelmi botrány kirobbanása óta régen látott, jelentős elmozdulások történtek a hazai pártpolitikában, alapvetően megváltoztak az erőviszonyok. Magyar Péter TISZA Pártja szinte hétről-hétre, folyamatosan erősödött, miközben az ellenzéki pártoknak visszaesett a támogatottsága, a kormánypártoké pedig erőteljesen ingadozott: egy darabig lassan csökkent, aztán viszont az EP választási kampány hatására újra emelkedett – olvasható az IDEA Intézet elemzésében.

Júniusban a sikeres EP-választás utáni első hetekben a TISZA Párt támogatottsága még tovább tudott valamelyest emelkedni, de az IDEA Intézet adatai azt mutatják, a folyamat július végére egyelőre megállt, a TISZA támogatottsága (sem) nőtt tovább. Ez áprilisi feltűnése óta először fordult elő a
párttal. Más kérdés, hogy a TISZA-szavazók választási hajlandósága emelkedett, így a párt a biztos szavazók körében mindennek ellenére egy kicsit tovább tudott erősödni.

Július végén a felnőtt népesség 28 százaléka szavazott volna a Fidesz-KNDP-re, miközben a második legerősebb TISZA Pártnak ennél 6 százalékkal volt alacsonyabb a támogatottsága (22%). Ez azt jelenti, hogy egy parlamenti választáson a kormánypártok a szavazatok 41 százalékát szerezték volna meg, miközben a TISZA Pártra a választók 34 százaléka adta volna le a voksát. A teljes népességre vetített adatok alapján egyetlen másik párt került volna be a parlamentbe, a Demokratikus Koalíció, amire az összes választókorú állampolgár 5, a biztos szavazók 8 százaléka szavazott volna. A Mi Hazánk Mozgalom a maga 4 százalékos támogatottságával ebben a rétegben már nem lenne parlamenti párt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a biztos szavazó pártot választók körében a Mi Hazánk eléri az 5 százalékos belépési küszöböt.

Az IDEA Intézet eredményei szerint a bejutási küszöb alatti kis pártok támogatottságuk alapján, három csoportba különülnek el. A relatíve magasabb, több százalékos, de jelenleg csökkenőben lévő támogatottsággal bíró MKKP-ra (3%) és Momentumra (2%), a náluk is egyértelműen alacsonyabb támogatottsággal rendelkező pártokra (2RK, Jobbik, ANPM, MMM), és olyan pártokra, amelyek támogatottsága július végén mérhetetlenül alacsony volt. mint az MSZP, a Párbeszéd és az LMP.

Magyar Péter: Jót tenne az országnak, ha a Fidesz-DK szövetség ellenzékben erősödne

Magyar Péter miután múlt héten előbb Karácsony Gergellyel, majd Vitézy Dáviddal és tárgyalt, vasárnap este Kovács Gergellyel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökével és egyeztetett Budapest jövőbeni működéséről. Túl sok részletet ezúttal sem árult el a találkozóról.

„Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyen sör fontosságában, valamint abban is, hogy az országnak és a településeknek is jót tenne, ha a Fidesz-DK szövetség a jövőben az ellenzéki térfélen tudna még inkább kiteljesedni és erősödni”

– írta Facebook oldalán Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke azt írta, a listavezetőkkel még a nyár folyamán folytatják az egyeztetést a főváros működőképessége érdekében, de reménykedik benne, hogy a Fidesszel is sikerül majd összehozni egy találkozót.

„Remélhetőleg addigra a Fidesz is talál valamelyik jachton vagy luxus szigeten Szentkirályi Alexandra helyett egy olyan kompetens fideszes képviselőt, akinek valóban fontos Budapest és az ott élők jövője”

– írta a találkozó után Magyar Péter.

Mint megírtuk, Magyar Péter a korábbi bejelentésnek megfelelően csütörtökön egyeztetett Karácsony Gergely és Magyar Péter. A találkozó megtörténtéről a Tisza elnöke így számolt be:

„A mai napon informális egyeztetést folytattam Karácsony Gergely főpolgármester úrral. A Tisza Párt nevében a közeljövőben a többi fővárosi frakció vezetőjével is felveszem a kapcsolatot. Főpolgármester úrral még a nyáron folytatjuk az egyeztetést". 

A Főpolgármesteri Hivatal is szűkszavúan fogalmazott:

„Karácsony Gergely megkezdte a tárgyalásokat a Fővárosi Közgyűlésbe bekerült pártok vezetőivel. A főpolgármester elsőként Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével egyeztetett a közgyűlésben tervezett munkáról. Az egyeztetések folytatódnak.”

A Vitézy Dáviddal folytatott megbeszélés után Magyar Péter azt írta: 

„Egyetértettünk abban, hogy Budapest működőképességének biztosítása kiemelt fontosságú, továbbá abban is, hogy az eddigi mutyik megszűntetésének elengedhetetlen feltétele a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó összes cég vezetésének nyílt, transzparens pályázaton történő kiválasztása."

Vitézy Dávid pedig azt írta:

„Sok kérdést érintettünk, egyetértettünk abban, hogy Budapest működőképességének biztosítása kiemelt fontosságú, továbbá abban is, hogy az eddigi mutyik megszüntetésének elengedhetetlen feltétele a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó összes cég vezetésének nyílt, transzparens pályázaton történő kiválasztása".

(Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke beszédet mond a párt rendezvényén a budapesti a MOM Sport rendezvényközpontban 2024. július 6. MTI/Hegedüs Róbert)