Területcserével módosítaná a trianoni határt a Momentum politikusa
Horváth Ferenc a magyar Somoskőtől húsz méterre, de a határ szlovák oldalán álló somoskői várat szeretné Magyarországhoz csatolni, cserébe más területért.
Horváth Ferenc a Momentum Nógrád megye 1.számú választókerületének jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A politikus az Azonnalinak beszélt arról, miért akarja újra magyar kézben tudni a somoskői várat.
A politikus az interjúban elmondta, hogy „Somoskő település Nógrád megyében, Magyarországon található. A falutól néhány lépésnyire, 20 méterre lévő somoskői vár viszont már szlovák területen áll. Szlovákiában a legközelebbi település Sátorosbánya, ami négy kilométerre van a vártól, a többi környékbeli község pedig legalább tíz kilométerre – így a vár nem kapcsolódik szervesen semmilyen településhez a szlovák oldalon."
Horváth a vár jelenlegi állapotáról elmondta, hogy „egy közepesen rossz állapotú rom, mely jelképes belépődíj ellenében saját felelősségre nyitott a látogatók számára. Jelen állapotában rendezvények tartására nem alkalmas, belül a falak romantikáján túl nincs igazán sok látnivaló, ellenben fentről a környék hegyeire csodás a kilátás."
Horváth ésszerű indoklásként még azt is elmondja, hogy „a vár 20 méterre van a falutól, megközelíteni is valójában onnan lehet – szlovák oldalról csak egy gyalogos túraútvonal visz oda."
A lap azon kérdésére, melyik területet cserélné el Szlovákiával a várért, Horváth Ferenc azt mondja: „Ha megnézik a határvonalat, azt gondolom, hogy akár Somoskő közvetlen közelében is végrehajtható a területcsere, de nem szeretnék szerepet téveszteni. Mi jelenleg a magyar kormány felé tettünk egy kezdeményezést, minden, ami esetlegesen ezt követi, jelenleg nem a mi hatáskörünk."
A teljes interjú az Azonnalin olvasható.
(Kiemelt kép: A somoskői vár. Fotó: Shutterstock)