Templomfelújítás címén gyűjt aláírásokat a Fidesznek a borsodi sekrestyés
Templomfelújítás címszóval gyűjt aláírást a kormánynak az egyik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körzetben az egyik település sekrestyése – erről beszélt a Hír TV Reggeli járat című műsorában az Új Kezdet országgyűlési képviselő-jelöltje. Köteles László azt mondta, egyfajta hűségnyilatkozatként négyszáz aláírást vártak el azoknál a településeknél, ahova támogatásokat vittek. Hozzátette, hogy a régióban még így is nehézséget jelenthet a Fidesznek az aláírások összegyűjtése.
Kiderült, hogy a jelenlegi országgyűlési képviselőnknek és a jelenlegi
kormányunknak elvárásai vannak azokkal a településekkel szemben, ahova támogatásokat vittek.
Így volt ez az egyik szomszédos településen is a templomfelújítás miatt, ahol jó néhány évvel ezelőtt támogatták a külső felújítást, és ha szeretnék a hívek, hogy a templom belső felújítása is megtörténne a későbbiekben, akkor négyszáz aláírást kell gyűjteniük, és a sekrestyés hölgy járta a falut, és gyűjtötte az aláírást a lakosság körében – számolt be Köteles.