Két kamaszfiú támadt egy 67 éves emberre, hátba rúgták és kifosztották az idős férfit Szőlősnyaralón
Január 8-án dél körül egy vásárlásból hazafelé tartó 69 éves tápióbicskei asszony kerékpárjának kosarából lopta ki két, akkor még ismeretlen fiatal fiú a táskát, amelyben dohánytermék, valamint bankkártyát és pénzt tartalmazó tárca volt.
Még ugyanezen a napon késő este a szőlősnyaralói állomás közelében egy 67 éves sülysápi férfit is megtámadott két tinédzser:
hátba rúgták, majd a földre eső sértett alól kiráncigálták a táskáját és elszaladtak.
A helyszín közelében később meglettek az iratok, egy kukából pedig előkerült a sértett elemlámpája és mobiltelefonja.
A nagykátai rendőrök rövid idő alatt azonosították a támadókat, mint kiderült a két bűncselekményt ugyanazok a fiatalok követték el. A 14 illetve 12 éves fiúkk ellen rablás és lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – írta a police.hu.