Szomszédok és magyarok
A magyar politikának van egy olyan régen halogatott ügye, amelyben a „nemzeti együttműködés rendszere” valódi egyetértésre alapozva, igazán egységes döntéssel állhatott volna a választók elé. Ez pedig a kettős állampolgárság. Hiszen – bár a szabályozásnak vannak vitatott és homályos pontjai – abban a parlamenti pártok mindegyike egyetért, hogy a határon túli magyarok visszahonosítására leszármazási alapon lehetőséget kell adni állandó magyarországi lakóhely híján is. A törvénymódosítás időpontja azonban ismét a pártpolitikai mezőbe húzta a vitát, és várható, hogy a döntés Szlovákiában éppen azokon csattan, akiknek kedvezni akart. A háttér BARÁT JÓZSEFTŐL.
– Még az is lehetséges, hogy a magyarországi vita számunkra kedvezőtlen időpontja segít Robert Ficónak abban, hogy megtartsa a hatalmát. A szlovákiai iszapbirkózás mobilizálhatja a szélsőségeseket, így esetleg még Ján Slota Nemzeti Pártja is bent maradhat a koalícióban.
Így nyilatkozott a 168 Órának Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, aki korábban azt kérte az anyaországtól, hogy a kettős állampolgárságról szóló döntést halasszuk a szlovákiai választások június 12-i időpontja utánra. Az ő értékelése szerint így lehetett volna elkerülni, hogy a magyar kártya üsse a többit, és Robert Fico a közvéleményt hiszterizálva, a nacionalista hullám hátán lovagolva kerülje el népszerűsége elveszítésének következményeit.
A szlovák miniszterelnök számára igazi főnyeremény, hogy kampányának finisében megkezdődött az állampolgárságról szóló törvény vitája a budapesti parlamentben. Fico korábban stabil népszerűsége ugyanis megkopott az elmúlt hetekben: a görög válság ügyében túlvállalta magát, olyan nagy részt vállalt a segélyből, amit a szlovákiai közvélemény már nem tudott elfogadni. Pártját, a Smert a közvélemény-kutatók harmincöt százalék körül kezdték mérni, miközben szövetségesei – a posztkommunista Meèiar és a nacionalista Slota pártja – a kiesés peremére kerültek. Lehetségesnek látszott, hogy a három ellenzéki párt együtt megszorítsa a Smert, és a két magyar párt támogatásával esetleg leváltsák a jelenlegi kormányt.
Robert Fico bénázásáról a görög ügyekben már nem sok szó esik, amióta a „magyar veszéllyel” vannak tele a lapok. A szlovák miniszterelnök természetesen tudja: szinte képtelenség beváltani a fenyegetését, tudniillik hogy megfosszák szlovák állampolgárságuktól azokat, akik felveszik a magyart. Képtelenség megtiltani, hogy bizonyos – úgymond – nemzetbiztonsági szempontból érzékeny posztokon kettős állampolgárok dolgozzanak. Ezeknek a terveknek nem az a funkciójuk, hogy valóra váltsák őket: arra valók, hogy a médiában minél nagyobbat durranjanak.
– Sajnos a kormánynak ezeken túl is megvan a lehetősége arra, hogy megkeserítse az életünket. De ne kívánja, hogy éppen a 168 Órán keresztül adjak ötleteket – tette hozzá Csáky Pál.
– A magyar Országgyűlés nem rendelheti alá a működését annak a beteges hungarofóbiának, amelyet a szlovák politikai erők kifejlesztettek – mondta lapunknak Németh Zsolt, a törvényszöveg egyik beterjesztője, a Fidesz vezérszónoka, nem sokkal a kettős állampolgárságról szóló vita kezdete előtt.
Hozzátette: ez a hisztéria legkevésbé sem a magyar állampolgársági ügyekkel függ össze. A pozsonyi választási kampány logikájából következik, hiszen a magyarellenesség ott immáron négy éve kormányzati rangot kapott, Robert Fico pedig saját eszközeik átvételével próbálja kiszorítani Meèiar és Slota szélsőségeseit a hatalomból. A leendő külügyi államtitkár szerint nincs értelme halogatni a budapesti döntést. Hiszen a hisztéria felfűzhető lenne június 4-ére is, amikor az Országgyűlés a magyar összetartozás napjának törvénybe iktatásával kíván megemlékezni a trianoni békeszerződés kilencvenedik évfordulójáról.
Németh Zsolt szerint reménykedni abban érdemes, hogy a választások után Szlovákia is újragondolja a kétoldalú kapcsolatok ügyét: el kell érnünk, hogy a szlovák demokratikus politika felnőjön, és kifejlessze magában az immunvédelmet a nacionalista retorikával szemben.
– A javaslat tartalmával egyetértünk, csak az időpontot tartjuk aggályosnak – mondta lapunknak a szocialista Szabó Vilmos.
A leköszönő külügyi államtitkár szerint a beterjesztett dokumentum igen hasonló ahhoz a szöveghez, amelyben a tavalyi egyeztetések idején már nagyjából egyetértettek a szocialisták és a Fidesz szakértői. Csak a választójog és a szociális ellátórendszer ügyében húzódtak el a tárgyalások – mire megegyezhettek volna, már túl közeli volt a választási kampány kezdete.