Kiosztották a Dining Guide Év Étterme díjat, most pedig azt is eláruljuk, mennyibe kerül egy vacsora az ország legjobb éttermeiben.
Novák Katalin egykori köztársaság elnök egy Temesváron rendezett fórumon először beszélt közéleti kérdésekről, azt követően, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán.
A szerdai időjárás délutánra kecsegtet némi csapadékkal, de kellemes nyári hőmérséklet várható.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
2021. február 9., 10:12
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint nincs itt semmi látnivaló, már úgyis látnak mindent.
2021. február 9., 09:52
Aczél Zoltán lett a Belfry osztrák cég új tulajdonosa, amely az elmúlt években sorra nyerte el az állami út- és vasútépítési tendereket.
2021. február 9., 09:44
A töretlen hagyomány tiszteletére voltam nevelve - mondta Fiala Jánosnak Göttinger Pál.
2021. február 9., 08:36
Titkos anarchista lenne a kormány kedvenc ex-titkosszolgálatosa?
2021. február 9., 08:02
A vád becsületsértés és rágalmazás.
2021. február 9., 06:49
Molnár Áron 'noÁr' színész a Partizán adásában beszélt arról, hogy fiatal korában zaklatta egy ma is aktív színész-rendező, Frenkó Attila. A rendező szerint Molnár félreérthette a helyzetet, de hajlandó bocsánatot kérni.
2021. február 8., 21:15
A legjobb NB I.-es futballista címet Tokmac Nguen, az OTP Bank Ligában címvédő és éllovas Ferencváros norvég légiósa kapta.
2021. február 8., 20:50
A magyar rendszámú autót vezető férfi először kocsival, majd gyalog próbálta lerázni a rendőröket.
2021. február 8., 20:25
Kollégánk fotózta a csatornából kibújó fejet, ami egy jó nagy eséstől mentheti meg a bringást.
2021. február 8., 19:55
November óta vannak zárva a könyvtárak, azóta 14 ezer új könyvet is beszereztek.
2021. február 8., 17:19
"Legyél Te is hírvivő!" címmel keddtől indul az országos online verseny, amit az ELTE Biológiai Intézete szervez.
2021. február 8., 16:34
A Reuters információi szerint Brüsszel konkrét törvénymódosításokat vár el a valódi verseny megteremtése érdekében.
2021. február 8., 15:54
Hatalmas ováció fogadta, amint kitették a Damjanich utcai épületre a logójukat.
2021. február 8., 14:42
Szél Bernadett közölte, hivatali visszaélés miatt tesznek feljelentést, mert bizonyítékuk van arról, hogy mérlegelés nélkül húzzák az időt az adatszolgáltatásokkal.
2021. február 8., 14:37
Az ellenzéki párt szerint 5 százalékra kellene csökkenteni az összes alapvető élelmiszer áfáját.
2021. február 8., 14:24
A kezdeti 15 százalékról 50 százalékra emelkedett azok aránya, akik be szeretnék oltatni magukat.