Nem vágnak ki minden fát

A tengerfenéken, békaember felszerelésben írt alá a karbonkibocsájtás csökkentésére hívó nyilatkozatot 2009-ben Mohammed Nasheed, a Maldiv-szigetek elnöke. Arra figyelmeztetett, hogy az Indiai-óceánban található szigetvilág Atlantiszként a víz alá süllyedhet, ha a klímakatasztrófát nem sikerül megállítani.

Múlt szombaton majdnem kéthetes tárgyalássorozat után fogadták el az ENSZ Glasgow-i Klímaegyezményét, az első olyan környezetvédelmi megállapodást, amely kimondja: csökkenteni kell a szén felhasználását fűtőanyagként. Tény viszont, hogy ha betű szerint betartják is a mostani előírásokat, az évezredek óta lakott Maldiv-szigetek három generáció alatt víz alá kerülhetnek. A jórészt ellenőrizhetetlen és megsértésük esetén sem szankcionált vállalások akkor sem szorítják a hőmérséklet emelkedését a kívánatos 1,5 Celsius fokra, ha a 197 ország mindegyike betartja, amit ígért. Ami aligha valósul meg.

Számítások szerint a mostani megállapodás jóhiszemű követése is az átlagos hőmérséklet 2,4 fokos növekedéséhez vezet az évszázad végéig. Ez nem csak azt jelenti, amit már idén tapasztaltunk: halálos hőhullámokat, aszályokat, áradásokat, egyre pusztítóbb erdőtüzeket. Ez csak a kezdet. A tudósok előrejelzése szerint elolvadhatnak a jégtakarók, akár tíz méterrel emelkedhet a tengerszint, odavesznek a korallzátonyok, kipusztul azok élelmezési szempontból is fontos élővilága. Új járványok indulnak, egyre szélesebb körben terjednek a maláriát és a dengue-lázat terjesztő szúnyogok. A káros hatások ráadásul elsősorban a szegény országokat fenyegetik, amelyeknek a legkisebb közük van az üvegházhatású gázok kibocsájtásához.

Van új egyezmény, de a szakértők és a civilek arra panaszkodnak, hogy a pohár félig üres. Ha egyáltalán. Viszont félig tele van. Vagy valameddig. Múlt pénteken, még az is lehetségesnek látszott, hogy nem lesz benne semmi. Ez volt a pillanat, amikor India a szegénységre hivatkozva kiállt a szénfelhasználás szakaszos megszüntetésének célja mögül, és maximum azt volt hajlandó elfogadni, hogy csökkentésről állapodjanak meg. A 197 delegáció között voltak olyanok, amelyek az mondták: ezt így már aláírni sem érdemes. Ekkor állt a halálosan fáradt, jórészt időskorú küldöttek elé Franz Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, aki azt kérte: ne adják fel a marathon utolsó méterein. Gondoljanak azokra a szeretteikre, akik bizonyosan itt lesznek még 2030-ban, esetleg romló életfeltételek között.

Glasgow az összes jogos szemrehányás ellenére három szempontból is áttörés. Felgyorsította a tárgyalások menetét azzal, hogy a jövő évre újabb értekezlet idejét tűzte ki, amikor az országoknak ismét felajánlásokat kell tenniük. Tehát mindenki tudatában van annak, hogy ami addig történt kevés. A második fontos eredmény, hogy számos pénzügyi feltétel tisztázódott, a fejlődő országok követeléséinek egy részét mindenki elfogadta, így kicsit több pénz jut majd az alkalmazkodási célokra, például parti védművek építésére. A legfontosabb viszont a „cselekedni készek koalícióinak” megalakulása. Az értekezlet résztevői közül sokan úgy döntöttek: nem várnak arra, hogy mindenki, mindenben egyetértsen. (Mint tudjuk a konszenzusos döntés elve az már EU-ban is nagyot bukott.)

Több mint 80 ország írt alá a külön-megállapodást a metánkibocsájtás csökkentéséről, 40 ország vállalt határidőt arra, hogy felhagy a szénalapú energiatermeléssel. A nagyhatalmak többsége – közöttük Brazília! – kinyilvánította: 2030 után nem vág ki több erdőt. Tény, hogy számos fontos ország kimaradt ezekből a különalkukból. De sokan bent vannak.

Sara Shaw a Föld Barátai szervezet szóvivője szerint az emberiség úgy fog visszaemlékezni a Galsgow-i konferenciára, hogy ott cserbenhagyták a globális dél országait. A házigazda Boris Johnson viszont azzal összegzett, hogy Glasgow a globális klímaváltozás végének kezdete. A kettő akár egyszerre is lehet igaz. Kínos dolog egy ilyen nagy ENSZ buli. Kár, hogy nincs jobb globális eszközünk.