Szijjártó Péter megmondta az oroszoknak, hogy a háború rossz

Többször is kérte Putyint, hogy fejezzék be – árulta el az amerikai CNBC csatornának adott interjújában.

2023. január 18., 08:03

Szerző:

„Ez a háború rossz. Ezt már egyértelművé tettem az orosz félnek is, amikor tárgyaltunk, hogy ez rossz, és fejezzék be,”  ezt mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon nyilatkozva az amerikai CNBC csatornának. Ehhez azután hozzátette, a háborút a magyar kormány is elítéli, de kérdés, hogy „a szankciók segítettek-e nekünk - a nemzetközi közösségnek, Európának és így tovább -, hogy közelebb kerüljünk a békéhez. Én azt hiszem, nem segítettek” – szögezte le.

Azt is megkérdezték Szijjártótól, hosszú távon az EU tagja marad-e Magyarország, erre egyértelmű igennel felelt és hangsúlyozta, a magyar vezetést csak azért gyűlöli „Brüsszel”, mert egy évtizede „szembemegy a fősodorral.” Ezek után tagadta, hogy megszüntették a szabad médiát az országban, szerinte a magyar média „szabad és sokszínű”, csak éppen „konzervatív”.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter Törökországban 2021. novemberében. Fotó: CEM OZDEL / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.