Szijjártó: gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Gripenek

Szerinte semmilyen objektumot nem találtak.

2022. március 11., 18:50

Szerző:

A külgazdasági és külügyminiszter pénteken kijelentette, hogy gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a honvédség péntekre virradóra érzékelte egy tárgy átrepülését Ukrajna felől az ország légterén, amelyről később kiderült, hogy azonos a Zágrábban később lezuhant drónnal.

Mivel NATO több tagállama, Magyarország mellett Románia és Horvátország is érintett, ezért a hatóságok a szövetségesekkel szoros együttműködésben vizsgálják az esetet. A magyar légierő pénteken dél körül az éjszakaihoz hasonló jeleket detektált, ezúttal az északkeleti országrészben. Ezért a kecskeméti bázisról felszálltak a készültségi szolgálatban lévő Gripenek, amelyek átvizsgálták az érintett területet, de ott semmilyen repülő objektumot nem találtak, így visszatértek a támaszpontra. Délután megismétlődött ez, viszont akkor sem fedeztek fel semmilyen légi járművet.

„Mivel a szomszédságban háború van, ezért rendkívül fontos, hogy minden esetben megfontoltan és higgadtan járjon el a honvédség és a légierő. Ez így volt most, és így lesz az elkövetkező időszakban is” – mondta.

(Ezen a 2022. március 11-én készült képen egy kráter látható a földön, miután egy repülő tárgy zuhant le az éjszaka folyamán a horvát főváros, Zágráb külterületén. A helyi média egy katonai repülési szakértőre hivatkozva azt írta, hogy az ukrán erők által nemrégiben használt Tupoljev Tu-141-esek egyike lehetett. fotó: AFP)