Szanyi Tibor elnök lett

A hétvégén megtartották az ISZOMM kongresszusát.

2023. május 28., 10:06

Szerző:

Szombaton megtartották az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) kongresszusát, amelyen a hirado.hu értesülései szerint a párt eddigi alelnökét, Szanyi Tibort választották elnöknek. Szanyi Tibor korábban az MSZP-ben politizált, volt országgyűlési és európai parlamenti képviselő is a szocialisták színeiben, valamint egy ideig a párt alelnöki tisztségét is viselte. 

Szanyi Tibor Huszti Andreát váltotta az ISZOMM elnöki posztján. A hirado.hu értesülése szerint az ISZOMM a helyhatósági választásokon nem indít önálló jelölteket, ugyanakkor támogatja a Magyar Szolidaritás Mozgalom által alkalmasnak tartott indulókat. A párt azonban listát kíván állítani a 2024-es európai parlamenti választásokon, amelyen az Európai Bal elnevezésű európai pártcsaláddal működik majd együtt. Az ISZOMM EP-listáját más baloldali pártok és mozgalmak felé is nyitva tartja. A kongresszuson a párt EP-választási programját is elfogadták, mely az Európa az európaiaké címet kapta.

(Kiemelt képünkön Szanyi Tibor. MTI Fotó: Kovács Tamás)