Gond van Suhajda Szilárd halottá nyilvánítása körül

A hegymászó holttestét nem találták meg, emiatt legalább egy év kell ahhoz, hogy hivatalosan is halottnak nyilvánítsák.

2023. június 8., 12:27

Szerző:

Egyelőre nem tudják halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot. A hegymászó családja és sporttársai szerint már minden bizonnyal elhunyt a sportoló a Mount Everesten, de a jog mást mond.

Egy ember biológiai végének megállapításához három dolognak kell fennállnia: az agyi hullámok, a szívverés és a vérkeringés leállásának. A halotti anyakönyv kiállításához szükséges orvosi dokumentumot is ezek alapján állítják ki, ám Suhajda esetében a holttest nem áll rendelkezésre.  A hegymászó holttá nyilvánítása a családja számára előbb-utóbb jogi okokból is fontossá válik, többek között a hagyatéki és vagyoni kérdések miatt – írta az atv.hu.

A jogszabályok szerint alapesetben az eltűnés után két évet kell várni a holttá nyilvánításhoz, ám ez az érintettek kérésére egy évre gyorsítható. 

 

(Kép: Facebook/Suhajda Szilárd)

08:55

Az Energiaügyi Minisztérium októbertől még alacsonyabb szintre szorítja az intézmények távhő díjait. A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkenti a tárca. Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik tehát október elsejétől – jelentette be pénteki közleményében Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

07:25

Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján járt. Az alapítvány működteti a High-Tech Suli programot (HTS), amelyet a 660 milliárd forintos vagyon felett rendelkező Mészáros Lőrinc tulajdonos támogat.