Spongyát ránk?
A médiatörvény kapcsán korrekcióra kérte az Orbán-kormányt Neelie Kroes. Az Európai Bizottság audiovizuális ügyekért felelős biztosa levelében azt írta: aránytalan a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének kiterjesztése minden audiovizuális médiaszolgáltatóra. S aggályosnak tartják a regisztrációs kényszert, valamint azt, hogy a külföldi médiaszolgáltatók és -tulajdonosok is megbírságolhatók. Lényegében pusztán néhány „technikai jellegű” problémát fedezett fel a törvényben az EU-biztos. Nem meglepő, hogy erre gyorsan és készségesen válaszolt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, jelezvén, hogy a kormány hajlandó egyeztetni a kifogásolt paragrafusokról az unióval. Ugyanakkor az Európai Bizottság már eredetileg is – a „korrekciós igényekor” – figyelmen kívül hagyta, hogy a magyar médiatörvénynek nem csupán néhány szabálya, hanem a szellemisége is korlátozza a sajtószabadságot és a médiapluralizmust. A 168 Óra honi lapok főszerkesztőit, külföldi újságírókat és sajtószervezetek vezetőit kérdezte minderről. HERSKOVITS ESZTER írása.
Bár Neelie Kroest megnyugtatta a magyar kormány válasza, az Európai Parlament médiaügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportja azonnal jelezte: az uniós biztos aggályai pusztán technikai jellegűek voltak, holott a magyar médiatörvénnyel alapvetően sérülnek az Európai Unió demokratikus értékei és a sajtószabadság.
Kroes „elégedettségét” a külföldi lapok közül először a Süddeutsche Zeitung véleményezte. A német liberális lap munkatársa, Martin Winter azt írta: „Bizonyos mértékig csodálatra méltó, miféle jogi és politikai trükkökkel igyekszik Brüsszel és Budapest elhessegetni a magyar médiatörvényt érő bírálatokat.”
Változatos kifogások
A publicista szerint az Európai Bizottság nem emel kifogást az ellen, hogy Magyarországon a politikai összetételű Médiatanács nem csupán a tartalmakba szólhat bele, hanem – „változatos kifogásokra hivatkozva” – a tudósításokba is beleavatkozhat. S ha ez „ennyiben” marad, nagyon nehéz idők elé néz Magyarországon a bíráló szellemű politikai újságírás. Az EU pedig nem hagyhatja, hogy a magyar kormány „ilyen olcsón megússza” a médiatörvény keltette vitát.
Martin Winter a 168 Órának úgy fogalmazott: – Meggyőződésem: a Médiatanács ténykedése kafkai helyzetet teremt Magyarországon. Az újságírók és a szerkesztők nem tudják, mit írhatnak le, lesz-e következménye az írásuknak, és ha igen, milyen retorzióra számíthatnak. Az állandó bizonytalanság az öncenzúra felé hajtja majd a szerkesztőségeket.
Winter azt is elmondta: az Európai Unió csak abban az esetben működhet zavartalanul, ha minden tagállam igazodik a demokratikus alapelvekhez, amelyek közé a sajtószabadság is odatartozik.
– Az Európai Parlamentnek fel kell lépnie Magyarország ellen. Még akkor is, ha ezt kellemetlen megtenni a soros elnökkel szemben. De az EU-ról szóló szerződés 7. cikkelye kimondja: rendre lehet inteni azokat az országokat, amelyek nem a megszabott elvek mentén működnek.
Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője szerint az unió szemlátomást valóban megelégszik a kisebb, technikai korrekcióval, miközben a médiatörvény érdemi problémái felett elsiklik az Európai Bizottság.
– Én ennél is óvatosabb reakcióra számítottam az EU-tól. Ugyanakkor szerencsésebb lett volna, ha nem a digitális ügyekért, hanem a szabadságjogokért felelős biztos foglalkozik a magyar médiatörvénnyel. Az viszont értékelendő, hogy legalább megkezdődött valamiféle egyeztetés a kormány és az Európai Bizottság között. Bár számunkra sokkal fontosabb, miként reagál a törvényre az Alkotmánybíróság.
Furcsa egyveleg
Az Élet és Irodalom főszerkesztője, Kovács Zoltán szerint Neelie Kroes korábban is kizárólag a szakterületének megfelelő, audiovizuális szempontú kifogásokat fogalmazott meg.
– Valószínűleg abból indult ki, hogy csak biztosan megnyerhető csatákat vállal, márpedig az alapjogi kérdések fölvetése elhúzódó, bizonytalan kimenetelű háborút hoz, amelyben mindenki veszít: az unió is, a magyar kormány is, meg ő maga is. Így viszont a magyar kormány itt-ott valószínűleg változtat a törvényen. Az unió pedig „megoldott”, pontosabban félretolt egy jókora gondot. Hosszú távon persze ennek több a veszélye, mint a hozadéka, mert azt bizonyítja: az EU nem képes hatékonyan kiállni saját alapértékei mellett. Sőt, azzal ellentétes erők jelennek meg a közösségben.
Kovács Zoltán hozzátette: tudomásul kell venni, hogy nincs előrelépés a médiatörvény kérdésében, „ott vagyunk, ahol decemberben voltunk”. De ezt a csatát alapjában véve nem külföldi szervereken és az unióban kell megnyerni, hanem itthon.
A Magyar Narancs főszerkesztője, Bojtár B. Endre lapunknak csak annyit jegyzett meg: korai véleményt nyilvánítani addig, amíg nem tudni, hová vezetnek a tárgyalások az unióval.
Nick Thorpe, a BBC magyarországi tudósítója a 168 Óra megkeresésére elmondta: a magyar média számára nem a törvény jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem az, hogy politikai táborokra szakadt az újságíró-társadalom, és ami történik, csak tovább mélyíti a szakadékot a táborok között.
– Számomra Navracsics Tibor levele azt jelezte: a magyar kormány egyértelműen állást foglalt a törvényszöveg megváltoztatása mellett. Úgy látom, tévedés, hogy ez a vita győztesekről vagy vesztesekről szól. Ha az aggályos részeket megváltoztatja a kabinet, a józan ész diadalmaskodik.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta a BBC munkatársa: a magyar törvény furcsa egyveleg, és számos ponton valóban túllép a média demokratikus szabályozásának keretein.
A Népszava főszerkesztője, Németh Péter lapunknak minderre úgy reagált: – A magyar sajtó ügye immár diplomáciai fordulatot vett. A nemzeti kormány – értsük úgy: Orbán Viktor – a strasbourg-i hepciáskodás helyett visszatért jól bevált dupla fenekű mondataihoz. Az unió pedig – tudomásul véve a kettős beszédet – maga is ezt az utat választotta. Értsük a mondatait úgy, ahogy akarjuk – akár bírálatként, akár egyetértésként. Orbán és csapata persze triumfál: íme, ők megmondták, hogy Európának csak technikai kifogásai vannak a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban, amelyet ők, immár értelmes párbeszéd, szakértői tárgyalások keretében jól megoldanak.
Németh Péter úgy véli, minden jel arra mutat: az EU nem kíván érdemben foglalkozni a magyar médiatörvény ügyével.
– A látszat az: az EU magára hagyta a magyar sajtó bajba jutott, vagyis majdan bajba jutó részét. Puhán kezeli a magyarországi lopakodó diktatúrát. Az Európai Unió – a látszat ez – felszabadult a nemzetközi nyomás alól. Én azonban nem akarom elhinni, hogy végleg.
