Atomjaira hullik a Jobbik? Egy délután alatt hárman léptek ki a frakcióból, besúgóhálózatot, baloldali fordulatot emlegetnek

2020. május 27., 18:17

Szerző:

Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője és a parlament alelnöke szerda délután jelentette be közösségi oldalán, hogy kilép a Jobbik-frakcióból és lemond alelnöki posztjáról is. A bejegyzéshez csatolt fotón látható, még aláíratlan, a házelnöknek címzett levélben a frakcióban kialakult méltatlan helyzettel indokolja lépését Sneider Tamás.

Közleményében azt írja: Jakab Péter pártelnökségének "mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot".

„Az ellenem, majd Varga-Damm Andrea képviselőtársam ellen indított leszámolási és kizárási procedúra már csak a jéghegy csúcsa. A mai napon egy órát szántak a statáriális kivégzésünkre. A véleményterror és a megfélemlítés a párton belüli eszköztár része lett. A magam részéről az önkény minden megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartom. Ebben nem ismerek kompromisszumot” - fogalmaz.

Nem Sneider Tamás az egyedüli távozó: Farkas Gergely is kilép a frakcióból. Kilépésének indokai hosszasan sorolja. 

  • "Nem az én közösségem az, ahol egy nemzeti-konzervatív párt elnökeként Jakab Péter számtalan belső fórumon kijelentette, hogy nem hajlandó jobboldali, nemzeti gondolatokat elmondani beszédeiben, felszólalásaiban, mondván, hogy „azzal baloldali szavazókat riasztanánk el”
  • "Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata a tisztújítás napjától szisztematikus leszámolást folytatnak mindenkivel, akit ellenségnek vélnek."
  • Nem az én közösségem az, ahol Jakab Péter és csapata gyakorlatilag egy besúgóhálózatot működtet a pártban.


"Nem kívánok asszisztálni Jakab Péter és csapata tevékenységéhez, amely végképp

politikai és erkölcsi züllésbe sodorta ezt a régen szebb napokat látott pártot." - zárja sorait.

Az utóbbi napok történéseinek másik főszereplője, Varga-Damm Andrea is kilépett a frakcióból. Mint az MTI-nek elmondta, a frakcióülés előtt – amely kizárásáról döntött volna – a párt és a képviselőcsoport elnöksége azt közölte vele, adnak neki „egy második esélyt”. Hozzátette: számára annyira megalázó volt, ami az elmúlt tíz napban vele és – a kilépését percekkel előtte bejelentő – Sneider Tamás volt pártelnökkel, parlamenti alelnökkel történt, hogy ezt nem fogadja el.

Úgy véli, az alaptörvénybe és az országgyűlési törvénybe ütközőnek tartja, hogy a mandátumáról lemondatták volna, ráadásul megalapozatlanul nevezte őt becstelennek a párt és a frakció vezetése. Jelezte:

független képviselőként folytatja munkáját.

Varga-Damm Andrea a vele szembeni eljárást „a dicsőségesnek nevezett dicstelen tanácsköztársaság reinkarnációjának” nevezte, hozzátéve, a múlt héten ő kapott 24 órát a lemondásra, most viszont ő hívja fel a pártelnökséget, hogy mondjon le és írjon ki tisztújítást a Jobbikban.

Korábban Szilágyi György, a Jobbik szóvivője azt közölte, hogy a párt visszahívja 2014 óta betöltött parlamenti alelnöki tisztségéből Sneider Tamást, helyére Balczó Zoltánt jelölik. Közlése szerint a lépés "nem személyről, hanem feladatról szól", hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani. Sneider Tamás akkor erre azt mondta, hogy nem mond le a posztról.

A két képviselő kilépésével 20 fő alá csökken a két évvel ezelőtti országgyűlési választáson 26 parlamenti helyet szerzett a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja. Korábban két tagot, Dúró Dórát és Volner Jánost zárták ki, utóbbival szolidaritást vállalva Apáti István és Fülöp Erik távozott, idén pedig Bana Tibor és Bencsik János hagyta el a frakciót.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.