Sírokon ágyaznak a hajléktalanok
Hajléktalanok zavarják élők és holtak nyugalmát Békéscsabán. A Kastély utcai temetőbe betelepülő fedél nélküliek nemcsak a sírokat vették birtokukba, hanem részeg gajdolásukkal a környékbeliek éjszakai pihenését is zavarják - írja a beol.hu.
— Egyszer találkoztunk egy részeg férfival, aki azt mondta, elvágja a torkunkat, ha tönkretesszük a „táborát” — meséli Kajó Zoltán lapnak az evangélikus temetőt gondozó brigád egyik tagja, aki látvánnyal is szolgál az újságíróknak. A sírokon színes ruhaneműk, takarók és egyéb kacatok éktelenkednek. Néhány méterrel arrébb emberi ürülék és számtalan alkoholos üveg áll halomban.
— Találtunk már mikrohullámú sütőt, hűtőszekrényt, televíziót is. A nyári takarításkor két kisteherautó telt meg lommal. Mint akkor, most is itthagyunk egy cetlit, kérve őket, vigyék el a tárgyaikat.
Remélhetőleg a brigád pár napon belül végzünk a sírkert rendbetételével, és akkor a hajléktalanok is elmennek, bár, mint mondják, a "probléma visszatérő".