Simonka György: Lázár János az, akinek csöndben kell maradnia

A fideszes országgyűlési képviselő nem tart attól, hogy börtönbe kell mennie.

2021. június 22., 08:32

Szerző:

„Attól nem tartok, hogy börtönbe kell mennem, hiszen a vádiratban az ügyészek által leírt vádak szerintem csak provokációk, és úgy látjuk, hogy idáig az ügyészség tanúi maguk is cáfolták a vádirat tartalmát. Ráadásul a mi tanúinkat és a szakértőinket még meg sem hallgatták. Attól viszont tartok, hogy a vegzálás újrakezdődik, és megint ki fognak csinálni minket idegileg” – mondta a 24.hu-nak Simonka György fideszes magyar országgyűlési képviselő.

Simonkát többek között korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolta meg az ügyészség 2019-ben, és több mint nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozták ellene.

„Sok mindent elkövettem, én sem vagyok szent, de ami a vádiratban áll, azt nem. Fogalmilag kizárt, hogy 45 százalékot kaptam volna vissza a váddal érintett beruházások után, ugyanis az úgynevezett építési normagyűjteményben meghatározott költségeket nem lehet és nem lehetett átlépni. 55 százalékból pedig képtelenség megvalósítani ezeket a beruházásokat, ezt szakértői vélemények is alá fogják támasztani” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Lázár János nemrég azt mondta, hogy Simonka a bíróságon fejezi be a pályafutását, a politikus úgy vélekedett:

„Először is, én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő. Én a párttársaktól azt hallottam, hogy Lázár János szégyellje magát. Nem azért mert tudják, hogy én nem vagyok bűnös vagy épp bűnös vagyok, hanem azért, mert egy folyamatban levő ügyről vizionál előre ítéletet, és ilyet nem szokás mondani egy bajtársra.

Úgy csinál, mintha a holdról jött volna, és nem vett volna részt azokban a dolgokban, amiket most szid.

Miről beszél? Sehol nem lenne, ha én nem nyerem meg neki a kétharmadot” – mondta a politikus, majd hozzátette azt is, hogy mióta országgyűlési képviselő, csak szegényebb lett, mert elhanyagolta az otthoni gazdaságot, és a választókerületével foglalkozott, Lázár viszont jóval gazdagabb lett.

A felvetésről, hogy a Fidesz elengedte volna Simonka kezét, és nem indítja a 2022-es országgyűlési választáson a politikus azt mondta, ha a kormánypárttól akarták volna, már szóltak volna, hogy mondjon le, és ebben az esetben ő ezt szó nélkül meg is tette volna, viszont elképzelhetőnek tartja, hogy a körzetében más indul jövőre.

Simonka az anyagi helyzetére vonatkozó kérdésre, ami szerint annak ellenére, hogy a vagyonnyilatkozata alapján szinte semmije sincs évek óta, és nagy adósság is terheli, láthatóan jómódban él, az előző franciaországi labdarúgó-Eb mérkőzéseire is elutazott, a büntetőügye jogi képviseletével pedig az ország egyik legnevesebb és feltehetően az egyik legdrágább ügyvédjét, Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét bízta meg, azt felelte a politikus:

„Ügyvéd úr nem kért még egy fillért sem. Az Európa-bajnokságra busszal mentem, ahogy sokan mások is, és nálam szegényebb emberek is részt vettek az eseményen. Ez egy soha vissza nem térő élmény, részt vettem azon a meccsen, amelyen 3-3-as döntetlent játszottunk Portugáliával. Ennyi pénzt megért nekem. Az, hogy én jómódban élek, viszonylagos, nem élek luxusban. Nincsenek luxusautóim, luxusházam. Az az ing, amit viselek, 1960 forintba került”.

Simonka a mentelmi joga felfüggesztésével és azzal kapcsolatban, hogy kérte ne függesszék fel azt, mivel ez veszélyeztetné a kétharmados parlamenti szavazásokat azt felelte: „A keddi kétharmados szavazás is veszélybe került volna, ha én a bíróságon ülök a parlament helyett. Kövér László, az Országgyűlés elnöke írt levelet a bíró úrnak, hogy legyen szíves elengedni a tárgyalási napról, mert kétharmados szavazás van. Ha azt mondta volna, hogy nem enged el, akkor nincsen kétharmados szavazás, és nagyon fontos, az ország egészét érintő ügyek maradhattak volna el, ami a jelenlegi krízishelyzetben senkinek sem lehet érdeke”.

A politikus mentelmi jogát azóta újból felfüggesztették, aki emiatt magasabb jogi fórumhoz fordul jogorvoslatért.

(Kiemelt kép: Varga Gábor (b) és Simonka György fideszes képviselők beszélgetnek az Országgyűlés plenáris ülésén 2012. október 1-jén a Parlamentben. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.