828 kilométert vezetett le egy sofőr Budapesttől Budapestig – aki közösségi autót bérel, már nem fog újabb kocsit venni

2020. június 3., 10:20

Szerző:

A közösségi autózást itthon használók tekintélyes többsége, több mint 70 százaléka rendelkezik már saját autóval, spontán utakhoz mégis igénybe veszik a szolgáltatást, illetve munkába vagy iskolába járáshoz is. Ez azt jelenti, hogy a közösségi autó egy családban egy újabb kocsi vásárlását válthatja ki, mint az kiderül a Share Now közösségiautó-megosztó felméréséből, amiben több mint 1200 hazai ügyfelet kérdeztek.

Az egy éve a magyar piacon működő – egyébként 16 európai városban igénybe vehető – szolgáltatás 57 százalék számára a spontán utakhoz ad segítséget. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a sofőr, aki gondolt egyet egy nap,

és beautózta teljes Kelet-Magyarországot a Budapest–Szeged–Kecskemét–Debrecen-Budapest vonalon, összesen 828 kilométert vezetett egy X1-es BMW-vel.

Ez egyébként majdnem százszorosa a Share Now-val átlagosan levezetett hossznak, ami 8,5 kilométer. Többnyire a MINI Cabriókat kérik az alkalmi utakra, ezeket 40 percnél hosszabb időre bérelték a cégtől. A válaszadók 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkába, illetve iskolába járáshoz kér kocsit. És mivel minden ötödik válaszadó azt jelölte meg, hogy két autóval is rendelkezik, ha igénybe veszi a Share Now-t, valószínűleg nem vesz már egy harmadikat.

Mint Buday Bence, a hazai Share Now társügyvezetője mondja, a járvány alatt sem csappant meg az igény a szolgáltatás iránt, sőt, sokan a tömegközlekedés biztonságos alternatívájaként használták az autóikat ebben az időszakban. Érdekesség, hogy sem az elektromos (17 százalék), sem az extrákkal felszerelt autók (11 százalék) iránt nincs meghatározó érdeklődés. Ugyanakkor új modellekkel készül bővíteni a cég – több városban például Mercedest illetve Smartot is lehet használni, nálunk még nem.

Négy autót is kiválthat

Felmérések szerint egy közösségi autó legkevesebb négy-hat magántulajdonban lévő autót vált ki a forgalomban. A berlini központú Share Now négy városban kizárólag elektromos autókat üzemeltet, 10 városban pedig részben elektromos az autóflotta. A 16 európai városban közel 14 ezer autót működtetnek, amelyből 3550 teljesen elektromos. A hazai vállalatot a Wallis Csoport üzemelteti, jelenleg 240 autót számláló, BMW és MINI modelleket felsorakoztató flottája 2019 áprilisa óta megy.