2014. június 7., 12:41

Jelentősen túlszaporodott az idén a mezei pocok, elsősorban az ország déli és középső részein; a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) első becslése szerint az őszi kalászosoknál 500 ezer tonna terméskiesést okozhat a rágcsáló.

2014. június 7., 11:13

A lengyel sajtó legfontosabb lapjai nemcsak beszámoltak a legújabb magyar médiabotrányról, de kommentálták is azt. A Gazeta Wyborcza szerint a megnyert választások után Orbán máris támad, a jobboldali Rzeczpospolita úgy értékeli, hogy új médiaháború vette kezdetét Magyarországon. A cikkek aznap jelentek meg, amikor a rendszerváltás 25. évfordulóján a lengyel államfő felavatta az egykori cenzúrahivatal épülete előtt a szólásszabadság emlékművét.

2014. június 7., 09:59

Az Erste Bank Hungary Zrt. hat kisebb bankfiókjának bezárásáról döntött, egyúttal idén további kilenc fiók fejlesztését tervezi – közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

2014. június 7., 08:45

A magyar gazdaság kikerült a 2012-es recesszióból és főleg a kormányzati beruházásnak, fogyasztásnak és nettó exportnak köszönhetően tavaly 1,1 százalékos növekedést produkált, ám továbbra is jelentős kockázatot jelent a bizonytalan globális környezet, a még mindig magas államadósság, a nagy finanszírozási igény és a külföldi finanszírozásra való széleskörű támaszkodás – állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken kiadott éves országjelentésében.

2014. június 7., 06:50

Az MTI-hez eljuttatott hivatalos életrajza szerint Kurucz Évának magyarfinnugor nyelvész, valamint kommunikáció szakos egyetemi diplomája és német nyelvtanári főiskolai diplomája van.

2014. június 7., 05:36

„Néhány ország” kormányának közvetlen hozzáférése van a Vodafone helyi adatforgalmi hálózatához – közölte pénteken Londonban ismertetett jelentésében a nemzetközi távközlési szolgáltató cég. Azt azonban nem tették közzé, hogy melyek ezek az országok. A jelentésből az is kiderült, hogy a magyar hatóságok a törvényeknek megfelelően majdnem 76 ezer esetben kértek kommunikációs adatokról információt egy év alatt.

2014. június 6., 22:08

Tóbiás József alkalmasabb a pártépítésre – mondja Botka László, aki egy politikaformáló választmányi elnöki posztot pályáz meg az MSZP júliusi, rendkívüli tisztújításán. Szerinte az ellenzéki ciklus első fele az építkezésé, az új karakterű politika kialakításáé, s úgy látja, meg kell teremteni a baloldali pártok újfajta egységét is. PUNGOR ANDRÁS interjúja.

2014. június 6., 18:58

A Demokratikus Koalíció (DK) „szigorú és legádázabb ellenzéke lesz az orbáni világnak” – írta Gyurcsány Ferenc, DK elnök pénteken az új kormány tagjainak eskütétele után az MTI-hez eljuttatott közleményében.

2014. június 6., 18:50

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

2014. június 6., 14:59

2014. június 6., 13:43

Az Együtt-PM a következő négy évben az eddigieknél hangsúlyosabban és erőteljesebben akarja bemutatni a kormány „disznóságait” – mondta a szövetség pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Szelényi Zsuzsanna, aki a tervek szerint jövő héten teszi le képviselői esküjét.

2014. június 6., 13:32

2014. június 6., 10:45

2014. június 6., 10:45

2014. június 6., 10:45

2014. június 6., 10:45

2014. június 6., 10:45