Gyurcsány: A DK szigorú és ádáz ellenzék lesz

A Demokratikus Koalíció (DK) „szigorú és legádázabb ellenzéke lesz az orbáni világnak” – írta Gyurcsány Ferenc, DK elnök pénteken az új kormány tagjainak eskütétele után az MTI-hez eljuttatott közleményében.

2014. június 6., 18:58

Az ellenzéki pártvezető szerint sokat elmond egy kormányról, hogy milyen körülmények között alakul meg. Ma az Orbán-kabinet egy zárt szobában, a sajtót gyakorlatilag száműzve, női miniszter nélkül jött létre – fejtette ki, hozzátéve: az sem mellékes, hogy választás óta soha ilyen lassan nem alakult meg kormány. Ezúttal két hónap kellett hozzá, igaz, mindez egy nem szabad és nem demokratikus választás eredményeként jött létre – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A DK – szavai szerint – a felelősségre figyelmezteti Orbán Viktort, pártját és kormányát. „A közjó szolgálata nem azonos a saját baráti köreink felvirágoztatásával” – írta, megjegyezve: Magyarország ma súlyosan megosztott: demokraták és a demokrácia ellenfelei, több millió szegény és néhány ezer gazdag áll szemben egymással. Odavesztek uniós és transzatlanti kapcsolataink, Orbán rendszere Európa megvetettje lett.