2014. június 10., 20:55

Mérséklődhet a reklámadó idei mértéke azoknál az érintett médiavállalkozásoknál, amelyek a társasági adóban vagy a személyi jövedelemadóban a korábbi években elhatárolt veszteséget halmoztak fel – egy erről szóló módosító indítványt fogadott el kedd esti ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.

2014. június 10., 20:55

Színésznői dilemma: színház vagy baba? Átmeneti-e a második hely? A 168 Óra élő rádióműsorának, a Szerda 11-nek június 11-én Kovács Patrícia színművésznő és Gusztos Péter egykori SZDSZ-es politikus lesz a meghívott vendége.

2014. június 10., 19:33

Elfogadta a parlament kedden az önkormányzati választási rendszer módosítását: ennek alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét. Változtattak az ajánláson is, így a nagyvárosokban könnyebb lesz polgármesterjelöltté válni. Emellett enyhítettek az önkormányzati képviselők és a kistelepülési polgármesterek összeférhetetlenségi szabályain.

2014. június 10., 16:47

Bajnai Gordon a stratégiaalkotásban fog részt venni, háttérbe vonulása nem jelenti azt, hogy kiszáll a politizálásból, az Együtt–PM-ből – mondta Szabó Tímea a Ma reggelben.

2014. június 10., 16:33

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden bekérette Tove Skarstein budapesti norvég nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjen a Norvég Civil Alappal kapcsolatos nyilatkozatokról – közölte a tárca az MTI-vel.

2014. június 10., 13:54

A tizenkét pillérből álló Norvég Alapok közül kilenc pénzét a kormány kiszervezett hivatala, a Széchenyi programiroda koordinálja. A fennmaradó három – a Norvég Civil Alapok – támogatásait pedig, a kabinettől függetlenül, az Ökotárs Alapítvány osztja. A kormány, személy szerint Lázár János szerint viszont egységesen, minden pénzt a kabinetnek kellene terítenie, ám a norvégok ebbe nem mennek bele.

2014. június 10., 13:04

Tarlós István főpolgármester utasítására a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) közszolgáltató cégei igyekeznek enyhíteni a fővárosiak hőségérzetén – tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.

2014. június 10., 12:09

Az LMP a Roszatomtól kéri ki a paksi bővítés előkészítésének és további szerződéseinek pontos menetrendjét – közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke kedden az MTI-vel.

2014. június 10., 11:22

A 7,2 milliárd forintosra becsült reklámadónál ugyanaz a forgatókönyv várható, mint a bankadó esetében: tiltakozás, érvelés, tüntetés, végül az adó benyelése és átterhelése a fogyasztóra, aki többet fizet majd a tévéért a kábelszolgáltatójának. Pedig ha Lázár Jánosnak az a gondja, hogy kedvenc filmjét reklámokkal szakítják meg, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) kellene fordulnia, az ügyben ugyanis ők az illetékesek. Urbán Zsoltot, a Magyar Reklámszövetség elnökét kérdeztük.

2014. június 10., 08:03

Kövér László a következő négy évben kiszámíthatóbb, nyugodtabb kormányzásra, ebből fakadóan lassabb és kiérleltebb törvényhozásra számít. Erről is nyilatkozott a ház elnöke az MTI-nek adott interjújában, amelyben elmondta, hogy szerinte az önkormányzati törvény módosításának végső formája megfelel majd az Alaptörvénynek, a reklámadó tervezett bevezetése kapcsán pedig képmutatónak nevezte a tiltakozó platformra helyezkedő kormánypárti és ellenzéki médiumokat.

2014. június 10., 07:02

Érkezik az év első hőséghulláma, amely megterheli a szervezetet – erre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

2014. június 10., 06:07

Javul Közép-Európa gazdasági növekedésének minősége és dinamikája is – állapították meg a térség második félévi kilátásairól hétfőn összeállított prognózisukban londoni pénzügyi elemzők, javítva a magyar és a cseh gazdaságra adott növekedési előrejelzéseiket.