Semjén: Trianont a belső ellenség okozta
Semjén Zsolt a katonailag megvert Monarchia és az elhibázott nemzetiségi politika helyett a belső ellenségre hárítja Trianonért a felelősséget. Ilyet csak a két világháború közötti, ott is szélső-jobboldalon állítottak.
"Azért következett be a tragédia, mert az ország élén nem egy Tisza István-formátumú államférfi állt, hanem egy olyan szerencsétlen, alkalmatlan pojáca, mint Károlyi Mihály, vagy egy olyan virtigli hazaáruló, mint Linder Béla, aki honvédelmi miniszterként azt mondta, hogy nem akar több katonát látni, (...) külső ellenségeink csak akkor tudnak legyőzni, ha a belső hazaárulók hátba tudják szúrni az országot. Nem szabad megengednünk, hogy az ország élén olyan figurák állhassanak, mint Károlyi Mihály vagy Linder Béla" – ezeket Semjén Zsolt, a KDNP elnöke Oroszlányban, a Trianon-emlékmű avatásán mondta.
A magyar miniszterelnök-helyettes ezzel a véleményével csak a szélsőjobboldali szubkultúrában talál társakat, a történeti szakirodalom régen túllépett a leegyszerűsítő, nyilvánvalóan politikailag motivált állásponton. Ami már eleve azért született meg, hogy a két világháború között gyengíteni lehessen azt a tényt, miszerint a trianoni békeszerződést 1920. június 4-én éppen a Horthy-rezsim harmadik miniszterelnöke, Simonyi-Semadam Sándor írta alá (azért éppen ő, mert a fajsúlyos politikusok, mint Bethlen vagy Teleki, egyike sem kívánta a nevét adni az aktushoz). Tény ugyanakkor, hogy más választása akkor már nemigen volt, a leegyszerűsítő bűnbakkeresés azonban hiábavalóan próbálja igazolni, hogy másoknak korábban lett volna alkalmuk változtatni a viszonyokon – írja a stop.hu.
A Tanácsköztársaság július végén nem a Horthy-féle ún. nemzeti hadsereg csapásai, hanem a román hadsereg tiszai offenzívája miatt bukott meg (amihez hozzájárult, hogy francia nyomásra, illetve élelmiszersegélyért cserébe maga adta föl a korábban elfoglalt felvidéki területeket). Károlyi sem a belső ellenállás miatt, hanem kizárólag katonai megfontolások alapján adta át a hatalmat a kommunistáknak; azért, mert ők voltak hajlandóak fegyveresen is föllépni a magyar kormány számára vállalhatatlan (az Antant számára azonban katonapolitikai okokból, a Szovjet-Oroszország elleni intervenció miatt elengedhetetlen) Vix-jegyzékben rögzített határokkal és demarkációs zónákkal szemben.
Mindezzel együtt azonban a polgáriradikális-szociáldemokrata, valamint a szociáldemokrata-kommunista kormányok voltak egyáltalán azok, amelyek szembeszálltak az antantnak a történelmi királyságot földaraboló szándékaival. Az antant védelme alatt Aradon és Szegeden szerveződő ellenforradalmi kormányok semmit sem tettek az ügyben. Horthy Miklós és Nemzeti Hadserege Szegedről nem a románok ellen indult 1919 nyarán, hanem - átkelve a Dunán - Siófokon rendezte be a főhadiszállását, onnan nyomult fokozatosan Budapest felé, és a megszálló románoktól vette át a főváros igazgatását.
Károlyi miniszterelnök és Linder honvédelmi miniszter felelőssége a két világháború közötti ellenforradalmi rezsim meghatározó toposza volt.
