Rubint Réka: Sokszor elszomorít az emberek lelkében dúló indulat

Rubint Réka jelenleg Magyarország egyik legismertebb fitneszedzője, aki az elmúlt években férjével, Schobert Norbival együtt egy hatalmas birodalmat és brandet épített fel az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás és a sikeres fogyás élharcosaként. Folyamatosan pörög, edzéseket tart, főz, dolgozik a családi cégben. A Norbi Update békásmegyeri irodájában arról beszélgettünk vele, hogyan lett vidéki lányból sikeres edző, illetve hogyan éli meg az ezzel járó előnyöket és hátrányokat. Szóba került a családját érő támadások kérdése is, amellyel kapcsolatban azt fejtegettük, vajon mi állhat ezek hátterében. Tabuk nélkül és részletesen mesélt a 168-nak édesanyja tragikus elvesztéséről és arról, hogyan dolgozta fel a történteket.

Nemrég tért vissza a görögországi Alakreform táborból. Kívülről nyaralásnak tűnhetett, de valójában végig dolgozott. Mikor pihen?

A pihenés fáraszt a legjobban. Ha nem lehetek abban a közegben, amit szeretek és nincs lehetőségem százhúsz százalékosan csinálni valamit, akkor úgy érzem, mintha víz nélkül futnék a sivatagban. Számomra a munkám olyan, mint a legnagyobb hőségben egy korty víz. Ez éltet és ad lendületet az élet minden területén. A koronavírus-járványnak köszönhetően, mint sokaknak, nekem is kényszerpihenőre kellett mennem, és ez megtanított nagyon sok mindenre. 19 éve járok egy légzésterapeutához, most volt lehetőségem hasznosítani mindazt, amit tőle tanultam. Tipikusan olyan ember vagyok, akit mindig az élet állít meg.

A koronavírus megtanított egy picit megállni, fókuszálni, és még jobban figyelni azokra a dolgokra, amit sokszor észre sem vettem, mert annyira természetesnek tűnt. Ki kellett lépnem a már megszokott, őrülten rohanó mókuskerekemből, és rájönni, hogy azon kívül van még körülöttem egy csomó más dolog, amire figyelmet kell fordítanom. A kialakult helyzet azonnali változtatásra ösztönzött, így elkezdtem online edzéseket tartani, előtérbe került a Youtube-csatornám. Igazából ekkor sem pihentem, hanem azonnal kerestem az otthoni teendőket. Kreatív dolgokat kezdtem csinálni. Imádok főzni, de a hétköznapi pörgésben erre csak heti egy-két alkalommal volt időm, a karantén ideje alatt viszont a konyhám is főszerepet kapott az életemben.

Tehát nincs olyan, hogy csak fekszik a kertben, vagy megnéz egy filmet?

Abszolút nincs, sosem volt. Ahhoz törött lábbal, törött kezekkel kellene feküdnöm. De még ez sem igaz, mert előfordult már, hogy leszakadt a vállam egy sérülés következtében, a kórházban megfelelő módon rögzítették, majd másnap megtartottam a vidéki fellépésemet. Ha igent mondok valamire, akkor tragikus kimenetelű dolognak kell történnie ahhoz, hogy lemondjam a bevállalt feladatot. Szerencsére az elmúlt huszonhat évben erre nem nagyon volt példa.

Elmondta korábban, hogy az édesapja tsz-elnökként dolgozott, így az ön gyerekkorában minden évszak, minden szabad perc a munkáról szólt. Lehet ehhez a folyamatos tevékenységi kényszerhez köze ennek?

A gyerekkor nagyon meghatározó az ember életében. A szüleim a mezőgazdaságban dolgoztak, a családi plusz bevétel mindig a földek megműveléséből származott. A testvéremmel hazaértünk az iskolából, a szüleinkkel együtt mentünk is ki a földekre, a családi gazdaságba, ahol elvégeztük az állatokkal és a termesztett növényekkel szükséges feladatokat. Leszedtük a paprikát, paradicsomot, termesztettük a zöldséget, gyümölcsöt. Műveltünk, trágyáztunk, soroztunk, a palántákat egyesével kiskapával ültettük a földbe. Szüretelés után vittük a piacra a termést. Mindent kétkezi munkával csináltunk, így telt igazából az egész év. Miden nyáron egy hétre el tudtunk menni Bogácsra nyaralni, ott volt a termelőszövetkezet üdülője. Viszont előfordult, hogy mire elindultunk, a paradicsom pont megérett, és két nap után már ülhettünk be a Wartburgba, jöhettünk haza szüretelni. Ennyi jutott a nyaralásból.

Korábban megjelent önről a sajtóban, hogy 35 évesen járt először a Balatonnál. Amint látom, most viszont rengeteget tud utazni. Ezt hogyan éli meg?

A mai napig lelkesedem mindenért, könnybe lábadt szemmel, hálával a szívemben állok a színpadra, amikor egy-egy edzésemen 250-300 fős, teltházas csarnok fogad. Sokszor úgy érzem, mintha az életem egy tündérmese lenne, amelynek én vagyok a főszereplője. Imádom megélni a pillanatokat. Elképzelhető, hogy azért, mert gyerekkoromban erre kevésbé volt lehetőségem, de végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy megtanítottak mindenre, amelynek köszönhetően olyan értékrend szerint élek, amit értékként tudok önmagamon keresztül átadni a gyermekeimnek és a környezetemnek. A vidéki élet varázsát sikerült a gyermekeim életébe is becsempészni, mivel kisgyerekként ők is sokat voltak a Jászságban édesanyáméknál, szedték a tojást, arattak, ültek a kombájnon.

Ez fontos volt?

Nagyon. Egy kisgyereknek kell ilyen élményekkel teli nyár, amikor ülteti a paradicsomot, paprikát. Bele tudtak szippantani a vidék varázsába, amire nekem is volt lehetőségem. Szeretném, ha sok unokám lenne, és nekik is megadhatnám majd ezt a mesebeli varázst. Az álmom, hogy Norbival egy erdei kis házban éljük le az életünk utolsó pár évét, ahol a teraszon üldögélve, ölemben az unokáimmal nézhetem az őzeket.

Gyermekként ezek szerint nem jutott igazán ideje a munkája eredményének élvezetére. Most mennyire tudja önfeledten élvezni az anyagi javakat?

Pénzt költeni egyáltalán nincs időm. Nem is hagyok magamnak erre időt, nem is mozgat meg. Persze megesik, hogy meglátok valamit a kirakatban, megveszem, de ennyi. A ruháimra is nagyon vigyázok. Amikor gyerek voltam, nem adatott meg, hogy különleges ruhákban járjak, mert anyukám se fordított erre különösebb figyelmet. Szeretem a szép és egyedi dolgokat, de ritkán vásárolok, mert nem ez tesz boldoggá. Amikor elutazunk külföldre mondjuk öt napra, és meglátok valamit az első napon, utána minden egyes nap visszajárok megnézegetni, mire megvásárolom.

Tehát átgondolja a költekezést.

Abszolút. Nem sajnálom a pénzt a szép dolgokra, de tudatosan átgondolom, mihez fogom felvenni, mire fogom használni.

A testnevelő tanára a középiskolában úgy minősítette önt, mint genetikai selejt. Ennek ellenére, vagy éppen emiatt választotta ezt a pályát?

Minden okkal történik. Tizenhárom évesen szerelmes lettem egy miskolci fiúba, Bogácson láttam meg őt, ahova mentünk nyaralni. Egy évig ment az üzengetés illatos levélpapírral. Akkor döntöttem el, hogy Kazincbarcikára megyek továbbtanulni, és odaköltözöm a nagymamámhoz, mert így közel lehetek a fiúhoz. Mire felvettek, vége lett a szerelemnek. Ezek után már nem akartam odamenni a nagymamámhoz lakni. Ennek ellenére az iskola elkezdődött, és Kazincbarcikán kezdtem a középiskolát. Színkitűnő voltam, egyedül tesiből akart megbuktatni a tanárnőm, hozzáteszem, teljesen jogosan.

Komolyan mondja?

Bármilyen hihetetlen, nem tudtam lefutni száz métert, nem tudtam megcsinálni egyetlen szabályos fekvőtámaszt, guggoláskor orra estem. Ez a tanárnő viszont az egészségügyi szakközépiskolában bárki másnál komolyabban vette a saját tantárgyát, és félévkor meg akart buktatni. Akkor elhatároztam, hogy be fogom bizonyítani az állítása ellenkezőjét. Az évet négyes érdemjeggyel zártam, a második félévben sikerült annyira közel kerülnöm a sporthoz, hogy a mindennapjaim és az életem részévé vált. Hiszem, hogy minden okkal történik. Ha nincs ez a fiú, akkor nem kerülök el Kazincbarcikára. Ha az a szerelem nem szakad meg, akkor nem menekülök bele a tanulásba és a bizonyítási vágyba. Ha nincs ez a tesitanár, aki a maga sajátos motivációjával elindított ezen az úton, akkor lehet, hogy az életem teljesen más irányt vesz.

Biztos vagyok benne, hogy ez a kijelentés az életem egyik meghatározó eleme volt. A sportban olyan kapaszkodót találok, ami segít a talpra állásban a legmélyebb pontokon, például Norbi szívműtétjénél, vagy a szüleim halálakor. Nagyon sokan hasonló helyzetben elvesznek, nem találják a kapaszkodót és a kiutat. Nekem mindig, minden esetben a sportcipőm nyújtotta a legnagyobb segítséget, ezért mondom mindig azt, hogy a sportcipődben benne van minden, amire a lelkednek szüksége van. Ne csak a kerek fenékért és a laposabb hasért sportolj, azt találd meg, hogy lelkileg milyen sokat ad. Ez a legegészségesebb drog, amit az ember magához vehet.

Az édesanyja a karantén alatt tragikus körülmények között halt meg szívleállás következtében. Az egész család jelen volt. Ezt azóta hogyan sikerült feldolgoznia?

Abban a pillanatban úgy éreztem, minden talajt kihúztak a lábam alól. A karantén alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, hiszen ideköltöztettem Szentendrére. Sajnos az időskori demencia előszobájában járt, mindenre emlékezett, de sokszor olyan volt, mint egy tündéri kisgyermek, aki semmi másra nem vágyik, csak a családja közelségére és szeretetére. A halála előtti estén együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, terveztük a hétvégi közös programokat, tehát nem voltak előjelei a tragédiának. Másnap az online edzésemet és főzésemet követően a garázsunk előtt összeesett, és a karjaimban meghalt.

Előtte viszont a karanténnak köszönhetően nagyon aktív három hónapot töltöttünk együtt. Ebben az időszakban közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha. Minőségi időt tudtunk egymással eltölteni, ami segítséget és megnyugvást ad az elvesztésében. Boldog és büszke volt az édesanyám, hiszen közvetlen közelről láthatta azt, hogy Norbival milyen hatalmas harmóniában és szeretetben élük és neveljük a gyermekeinket. A bátyámról és a feleségéről ugyanez elmondható. Egy szülőnek pedig nem kell annál nagyobb öröm, minthogy lássa gyermekei és unokái szemében a teljesség érzésének fényét és csillogását.

Nyilván óriási traumaként éltem meg, hogy a gyerekeim is végignézték, sőt próbálták a nagymamájuk életét menteni. A halála napján darabjaimra hullottam, de a légzésterapeutámnál tanultak, a sport segítségével napról napra erősebb, megértőbb lettem a kialakult helyzettel szemben. A talpra állásomban persze Norbi is nagyon nagy szerepet játszott, végig támogatott. Elkezdtem más szemmel nézni az eseményeket, engedni, hogy megérkezzenek a történtekre a válaszok. A légzésterapeutám azt tanácsolta, merjem átadni magam az érzésnek.

És ezt tette?

Igen. Megérkeztek a válaszok. Anyukám mindig a bátyámat és az ő családját vigyázta közelről Jászberényben, nekem pedig a távolság miatt nem volt lehetőségem a mindennapokat vele tölteni. Mindketten kaptunk arra egy utolsó esélyt, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Megtapasztalhatta testközelből, hogy én és az unokái boldogok vagyunk. Látta, hogy Norbi mennyire szeret engem, tudhatta, biztonságban vagyok. Hiszem azt, hogy az édesanyám épp olyan szépen tudott átlépni egy másik világba, amilyen ő maga volt, és ebben a végső elhatározásban talán a két évvel ezelőtt elhunyt édesapám is segítette őt. Anyukám pontosan tudta, mennyire erős vagyok, képes leszek majd megérteni a történteket, ki tudok majd mászni ebből a mély gödörből. Ma már, átgondolva és megértve az egészet, hálás vagyok, hogy anyukám ekkora bizalmat szavazott nekem, és engem választott. A karjaimban, a legnagyobb szeretetben tudtam őt átsegíteni oda, ahol édesapám már várta.

Hogyan történt?

Amikor megtaláltam a garázsban, eszméletlenül feküdt. Felültettük, magához tért, ekkor megfogta a kezem, és annyit mondott: »Nyugodj meg, minden rendben van, most már mehetünk«. Ez volt az utolsó mondata. Nyilván sosem fogom megtudni, hogy kihez szólt. Felállítottuk Norbival, a fiam kinyitotta a kocsiajtót, abban a pillanatban viszont kicsúszott a kezünkből, és meghalt. Szó szerint a kezemben tartottam a halála pillanatában, szépen lassan leengedtem a földre, átöleltem, és elbúcsúztam tőle. Tulajdonképpen én segítettem át azt az embert, aki a világra hozott. A halálhoz minden ember kórházat, hideget, kínt, szenvedést társít, de az édesanyám nem így ment el. Nem ilyennek kéne lennie minden ember halálának? Boldogan, mosolyogva, hátra dőlve, a gyerekei karjaiban elaludni. Pont ilyen halálra vágyom, a nagymamán is így halt meg. Ez a legszebb elmúlás. Anyukámnak olyan szép halál jutott, mint amilyen szép lelke volt.

Ahogy erről a tragédiáról is őszintén és részletesen beszél, úgy oszt meg mindent az életéről a közösségi médiában. Mi a célja azzal, hogy ilyen nyíltan éli az életét?

Nyílt ember vagyok, ennyi az egész. Nem is tudom megérteni a támadásokat, értetlenül állok előttük. Amikor 19 évesen megérkeztem Budapestre egy térképpel a kezemben, egy hátizsákkal a hátamon, és elfoglaltam a kollégiumi szobámat, fogalmam sem volt, hogyan szokás itt közlekedni. Felültem a metróra, mindenkivel beszélgettem, az emberek meg azt hitték, bolond vagyok. A mai napig ilyen vagyok, mert amit gyerekkorodban magadba szívsz, azt nem tudod kitörölni. Vidéken a folyamatos vendégjárás és interakciók közepette nőttem fel.

Tehát nincs különösebb célja, csak szereti megosztani az élete eseményeit másokkal.

Nem tudok másmilyen lenni.

Viszont ennek vannak veszélyei, az egész család sokszor kap hideget-meleget. A gyerekei is elég aktívak a közösségi médiában. Hogyan tanítja meg őket arra, hogy miként kezeljék a támadásokat?

Lara tanított engem.

Szóval ez már fordítva történik.

Abszolút. Lara és Norbika olyanok, mint az apjuk, lepereg róluk minden. Lara posztjaihoz csak az tud hozzászólni, akit ő is követ. Ez nálam nincs, inkább felvettem egy embert, akinek a trollirtás a dolga. Meghagyom a teret mindenkinek a felületemen való megszólalásra. Inkább kihúzom a gyomot a termés mellől, mert csak elszívja a tápanyagot. A fiam hasonló módszert választ, mint az édesapja, állja a sarat, hiszen a név kötelez. Norbi is kiáll az igazságáért. Semmi bántó szándéka nincs, a kommunikáció pedig mindig javítható. A férjem fejébe vette, hogy lefogyasztja az egész világot, és küzd. A WHO szerint az elhízás népbetegség, amelyben sajnos Magyarország élen jár. Szeretné, ha az emberek olyan minőségi életet tudnának élni, ami nem az elhízásból adódó betegségekről és ezen betegségek gyógyszeres kezeléseiről szól. A legkisebbnek, Zalánnak viszont semmilyen online platformja nincs. Szerintem ő a legöregebb lélek a családban, hiába kapott most a tizedik születésnapjára egy telefont, ott áll a dobozban.

De nem félti őket?

Nálam féltőbb anya nincs a földön. Néha túlságosan is aggódom. Ha például Lara valamelyik barátnőjénél alszik, akkor begyűjtöm a vendéglátó család létező összes telefonszámát, hogyha őt nem érném el, akkor legyen másik opció. A gyerekeim mindig, minden helyzetben egy csörgésre felveszik a telefont, mert van közöttünk egy ilyen megállapodás. Nálam a szabadságnak ez, az ára pedig az őszinteség és a korrektség. Mivel ez működik, így kisebb a lehetősége annak, hogy félreértés adódjon. A kölcsönös bizalom elengedhetetlen feltétele egy tinédzser nevelésének, hiszen most tanulnak meg repülni. Sajnos a szülői intelmek ellenére van, hogy az első szárnycsapások akadályokba ütköznek, de úgy gondolom, minden gyereknek meg kell tapasztalnia a nehézségeket is, hiszen így válik majd magabiztos felnőtté.

Előfordult olyan, hogy egy üres fenyegetőzés mögött nagyobb veszélyt is sejteni vélt?

A Facebookon létezik egy csoport, ami csak erről szól. Gyűlölködő, rettenetesen negatív energiával rendelkező emberek gyülekezete.

A családja elleni bojkottról van szó?

Két embernek van ilyen Magyarországon: Orbán Viktornak és nekünk. Már majdnem tíz éve létezik ez a csoport. Mostanra a Nemzeti Nyomozóiroda is foglalkozik a dologgal, ugyanis a Facebook még mindig nem tiltotta ezt a csoportot, pedig messze kimeríti a Facebook szabályzatát Volt idő, amikor figyelemmel követtem az ott zajló eseményeket, de mivel hozzám nem tesz, viszont az időmből és az energiámból elvesz, ezért elengedtem a képzeletbeli kötél végét, hagy rángassák kedvükre. Egy galambot hiába akarsz megtanítani sakkozni, mindig fel fogja borítani a bábukat.

Milyen konkrét esetekre emlékszik?

Például előfordult, hogy terhesen átkeltem egy zebrán, a kezemben Larát fogtam. Az úton pont a csoport egyik tagja engedett át, lefotózott, a poszthoz pedig az alábbi szöveget írta: »Percekig gondolkodtam, hogy a gázra vagy a fékre lépjek«. Alatta mentek a gyűlölködő kommentek ezerrel. Sokan azt kívánták, bár elütött volna. Mások lekurváztak. Volt olyan is, hogy eljöttek egy teltházas fellépésemre, lefotóztak, a poszt szövege pedig a következőképpen szólt: »Hoztam egy kis savat, csak azért nem öntöttem Réka szemébe, mert ott köröztek a biztonságiak«. Ez a megnyilvánulás tisztán tükrözi ennek a csoportnak az elmeállapotát és a lelki világát.

Ez már valóban nem az üres támadás és internetes zaklatás kategóriája.

Hát nem. Egyszer kiderítették, pontosan hol lakunk Szentendrén. Kipakolták a kukánkat, majd lefotózták és részletesen kielemezték a tartalmát. Azóta már lakhelyet váltottunk. Ennek a csoportnak az egyes tagjainak nagyon komoly pszichiátriai kezelésre van szüksége. Sajnos a Facebook és az internet felületet ad ennek, ez a gyűlöletbeszéd és a zaklatás körét is teljesen kimeríti. Hiába mondják, hogy az a kutya, amelyik ugat, nem harap, ez már több a soknál. Nem élek félelemben, de elszomorít az, hogy olyan emberek közt élünk, akiknek a lelkében ilyen indulatok dúlnak. El sem tudom képzelni, hogy ha ismeretlenül ilyen megnyilvánulásokra képesek az irányomba, mi történik náluk otthon a négy fal között? Ami a lelkedben van, csak azt tudod a külvilág felé is közvetíteni.

Gondolkozott rajta, hogy ennek mi lehet az oka?

Felmerült bennem, mi lehet a bűnöm ezeknek az embereknek a szemében. Rájöttem. Vidékről, fiatal lányként, semmilyen segítséget nem kapva végig jártam egy nagyon kemény utat, majd 23 évesen megismertem Magyarország legismertebb trénerét, Norbit, aki a férjem lett. 20 éve a legnagyobb harmóniában és szerelemben élünk együtt. 43 évesen egy ilyen testben élek. Három gyönyörű, egészséges, normál értékrendű, két lábbal a földön járó gyereket nevelek, akik előre köszönnek bárkinek. 11 éve minden kedden 18 óra 30 perckor megtöltöm a Rozsnyai utcai sportcsarnokot. Nyilván ebben rengeteg munka van, de aki valaha már elért valamilyen sikert az életében, az nem irigyel semmit, pontosan tudja, miről beszélek.

Akkor ön szerint a siker váltja ezt ki az emberekből, vagy esetleg Norbi provokatív megszólalásai?

Norbi akkor még nem mondott nyilvánosan ilyeneket, amikor ez az egész már ment. Egyes emberekben az generálja ezeket az érzéseket, hogy nem tudnak mit kezdeni az energiánkkal. Kicsit sajnálom is őket. Amikor lehunyod a szemed, egyetlen emberrel kell elszámolnod: saját magaddal, akivel 24 órában együtt élsz. Ha te ott benn háborogsz, akkor egy háborgó tenger vesz körül, amibe könnyen bele is fulladsz. Ezek az emberek saját magukat pusztítják. De az életben minden szembejön, és semmi nem marad büntetlenül. Amilyen vagy belül, pontosan azt teremted meg önmagad körül. Az élet mindig nullára játszik. Mindig is közvetlen ember voltam, szívesen beszélek a nehézségekről is. Szeretek megosztani mindent azokkal, akik erre fogékonyak. 

Hogyan neveli a lányát a nőiségre, mit próbál neki átadni ebből?

Maximálisan önmagamat. Egy tinivel csak akkor tudsz beszélgetni, ha ő is akar. Ez lehet, hogy évente csak néhány alkalom, amikor kinyitja azt a képzeletbeli ablakot, amin szellőztet, vagyis megosztja veled a legféltettebb titkait. Ilyenkor érdemes mindent eldobni, mert nem tudjuk, mikor lesz erre megint alkalom. Kiskorban természetes, hogy folyamatosan nyitva tartja, de később inkább barátokkal, haverokkal beszéli meg az életét. Ezért fontos az együtt töltött minőségi idő. Amikor Lara leül mellém és mesél, akkor mindig belecsempészem a saját mondanivalómat, próbálva bogarat ültetni a fülébe. Norbi mindig mondja, hogy amikor nem vagyok otthon, ugyanúgy viselkedik, mint én. Kelti a fiúkat, csomagolja nekik a tízórait. Minden mozdulatában benne vagyok. Lara ugyanolyan szeretettel és gondoskodással készíti a reggelit, vacsorát, vagy tízórait, teszi rendbe a konyhát. Nagy valószínűséggel a párválasztásban is szerepet játszik majd a szülői minta és az édesapja hozzám és családhoz fűződő viszonya. Előszeretettel hordja a ruháimat, és néha, amikor ránézek, olyan, mintha a tinédzserkori önmagamat látnám.

Ön az egyik leghíresebb nő ma Magyarországon. Mitől jó nő egy jó nő?

Ha megtalálja az önmagához vezető utat. Bizony, ezen az úton vannak kegyetlen tükrök. Ezeket nem összetörni kell meg kikerülni, hanem belenézni. Amikor megoldottad a benned lévő félelmet, nehézséget, elakadásokat, akkor az a tükör egyszer csak eltűnik és tovább tudsz lépni. Akkor lehetsz igazán boldog, ha szembe mersz nézni a legnagyobb félelmeiddel is.

(Kiemelt képeink: Rubint Réka személyi edző, különböző fitneszkiadványok, edzésprogramok szerzője. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)