Rogán Antal újra lendületben: a miniszter levédetné a jó híreket
Rogán Antal újra elkápráztatta a hazai közvéleményt azzal, hogy az általa vezetett hivatal levédetné a „Jó hír” kifejezést, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati plakátokat.
Védjegybejelentési kérelmet adott be a Miniszterelnöki Kabinetiroda (pontosabban az az annak képviseletében eljáró ügyvédi iroda) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához február 21-én: a kérelemben a „Jó hír” kifejezést, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati plakátokat védetné le Rogán Antal hivatala – számolt be a G7. A lap azt írja, a kormány januárban indította el az új kommunikációs kampányát, amit a jó hírekre építenek, a kormányzati oldalon külön aloldalt is szenteltek ennek. A jogok levédése nem azt jelenti, hogy ezeket a szavakat nem használhatja a jövőben más akár plakátokon, ugyanis – ahogy a G7 írja – hasonló esetekben a kifejezés mindig az ábrával együtt válik védjeggyé.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda amúgy évek óta a hirdetési piac egyik legnagyobb szereplője, 2024 őszéig őszig nyolc év alatt 257 milliárd forintot költöttek el kampányokra. Tavaly év végén aztán ismét felpörgették a megrendeléseket, így néhány hét alatt négy közbeszerzést is kiírtak, összesen 12,2 milliárd forint értékben. A propagandaköltések így 2016 óta már jóval 270 milliárd forint felett járnak.
Rogán Antalnak bejönnek a találmányok is
Rogán Antal szerencsére nem csak a levédetni kívánt jó híreket, hanem egy találmányt is magáénak tudhat, aminek jogdíjai ráadásul nem is fizetnek rosszul. Nemrég nyilvánosságra hozta a politikus a 2025-ös vagyonnyilatkozatát, ami egy egészen meglepő állítást is tartalmaz. Eszerint 2024-ben havonta 38 millió forint bevételhez jutott a Mobilsign Kft. találmány hasznosítási díjából. Azaz a miniszter összesen 456 millió forintra tett szert, ami több mint a dupláját jelenti az ezen a címen 2023-ban befolyt bevételének. A korrupció miatt nemrég az Egyesült Államok szankciós listájára is felkerült tárcavezető Magyar Állampapírban összesen 500 millió forintot tart, a takarékbetétben elhelyezett megtakarítása pedig közel 110 millió forintot tesz ki.
(Kiemelt képünkön Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Forrás: ATTILA KISBENEDEK / AFP)