Rétvári Bence szerint a szocialisták a felelősek a magyar egészségügy minden bajáért

2018. március 6., 14:14

Szerző:

Duray Gergő, az orosházi kórház főigazgatója még január elején intézett körlevelet minden, a kórház által kiszolgált település önkormányzatához, hogy ha lehet, a 2018-as költségvetés tervezésekor gondoljanak a kórházra is, mert a legkisebb segítség is jól jön nekik a betegellátásban – írja a 444.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A főigazgató szerint a kórház akár „havi rendszerességű működési támogatást” is szívesen fogad, de a beruházások, az ingatlanfelújítások vagy a kórházi gépek felújításában is elkél a segítség. Duray beszámolt a kórház több eredményéről is, például az orvosi ügyelet átszervezéséről a stabilabb ellátás érdekében, de hozzátette, hogy

küszködnek a szakemberhiánnyal és azzal, hogy nem tudnak versenyképes béreket kínálni a dolgozóiknak.

Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti képviselője kérdéssel fordult az ügyben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, és arról érdeklődött, jól van-e ez így.

Balog helyett a Rétvári Bence államtitkár válaszolt a kérdésre már ha válasz az, hogy

a szocialista kormányok százmilliárdokat vontak ki az egészségügyből, a kórházakat pedig eladósították és hagyták amortizálódni. Ezzel szemben az Orbán-kormány pótolta a kivont pénzeket, javítja a felszereltséget, és rendezi a bérkérdéseket.

Magával a szóban forgó esettel kapcsolatban nem volt észrevétele.