Rengeteg papírt spórol és közben biztonságos az új irattípus
Az elektronikus aláírásról szóló törvény, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvény értelmében közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat, valamint egyéb, az írásba foglalás követelményének megfelelő bizonyító erejű irat is előállítható tisztán elektronikus formában.
Ehhez szükséges az elektronikus aláírás, valamint az irat időpontjára vonatkozó időpecsét is, amely bizonyítja, hogy az irat abban az időpillanatban már létezett, és az azóta eltelt idő alatt nem változott meg - mutatott rá Hegedüs Márton, a Microsec Kft. fejlesztési igazgatója.
A Microsec Kft szakértője szerint az elektronikus tértivevény fontos tulajdonsága, hogy az átvett iratot annak tartalmával együtt azonosítja, és így az e-aktát utólag nem lehet megváltoztatni. Az e-akta csak elektronikus formában létezik, bizonyító erejét is elektronikusan hordozza, ennél fogva nem szükséges az akta papír alapú létrehozása. Például, a végrehajtók esetében ez igen komoly szempont, hiszen egy pénzintézeti megkeresést annyi példányban kellett előállítani és postázni, ahány pénzintézetet a végrehajtó meg akart keresni.
Az elektronikus formában létrejött aktáknak nincs másolat előállítási költsége, hiszen az korlátlan számban másolható, és minden másolat eredeti példánynak minősül. Ráadásul gyakorlatilag nulla a "postázási" költség, hiszen az elektronikus akta továbbítása a világháló segítségével történik.
Az így létrejött e-akták bizalmas jellege is teljes mértékben biztosított, hiszen az e-akták a címzettek számára titkosításra is kerülnek. A titkosított e-aktákat nyugodt szívvel el lehet küldeni a címzettnek az interneten, hiszen ha valaki történetesen ellopja az üzenetet, akkor sem tudja megfejteni. Ez rendkívül lényeges, hiszen ilyen szintű adatbiztonság papír alapon elképzelhetetlen. A papír alapon küldött iratot bárki elolvashatná, tartalmát megismerhetné ha "útközben", például a postán elcseni és kibontja azt - írja az
origo.hu.Általánosságban kimondható, hogy a titkosított e-akta esetében az adatbiztonság maradéktalanul teljesül, nagyságrendekkel nagyobb biztonságot nyújt mind a papír alapú irat, és a továbbításához nem kell költséges infrastruktúrát fenntartani, elég az internet.