Rendőri védelmet kért Meggyes Tamás

Csak tanúként hallgatta ki a rendőrség azokat, akiket Meggyes Tamás polgármester kapcsolatba hozott az ellene tervezett merénylet előkészítésével – írta a Kemma.hu.

2009. október 20., 17:21

Meggyes Tamás volt kampányfőnöke, Horváth Mihály mellett Misznéder János építési vállalkozót is összefüggésbe hozta az ellene tervezett merénylettel pénteken, ezért Horváth be is pereli a polgármestert. Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Kemma.hu-nak elmondta, hogy Misznéder Jánost csak tanúként hallgatta ki a rendőrség.

– Meggyes Tamás kért és kapott védelmet, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság biztosított és biztosít az ügy lezárásáig – tudatta Léber Gabriella.

Az esztergomi polgármester a pénteki tüntetésen beszélt a merénylet tervéről, miszerint Skorpió géppisztollyal motorról lőtték volna le, s emiatt be is hívták a helyi kapitányságra, ahol állítása szerint azt ígérték, hogy másnap elkapják a merénylőt, neki semmi dolga nem lesz, s amikor ő tíz nappal később érdeklődött, kiderült, hogy a feltételezett merénylő Németországba szökött.