Kiosztották a Dining Guide Év Étterme díjat, most pedig azt is eláruljuk, mennyibe kerül egy vacsora az ország legjobb éttermeiben.
Novák Katalin egykori köztársaság elnök egy Temesváron rendezett fórumon először beszélt közéleti kérdésekről, azt követően, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán.
A szerdai időjárás délutánra kecsegtet némi csapadékkal, de kellemes nyári hőmérséklet várható.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
2008. május 9., 19:15
Tartalmában és szerkezetében is megújult 168 Óra onlline változata. A szájt egyesíti a hírportálok és a hetilapok előnyeit, új rovataival pedig az online világában szocializálódott fiatalok felé nyit. Nagy Csaba főszerkesztővel Dorogi Katalin beszélget.
2008. május 9., 16:33
A kábítószer – gondolnánk – főleg az ifjabbak problémája. Holott gyarapszik az 50 év feletti, sőt a korosabb drogfogyasztók tábora is. Ez derül ki a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpont (EMCDDA) legújabb jelentéséből. A tanulmány állítja: 2020-ra több mint kétszeresére emelkedik a nyugdíjaskorú szerhasználók száma a kontinensen. E feltételezést a magyar szakemberek is osztják. Ki éli meg nyugdíjaséveit fiatalkorban kezdett drogozása ellenére, és ki szokik rá félszáz évesen?
2008. május 9., 15:35
Az izraeli drúzok az ősi DNS-vonalakat szinte érintetlenül őrizték meg - közölte egy tudományos kutatócsoport, amely a Technion-Israel Institute of Technology keretében végzett genetikai vizsgálatokat.
2008. május 9., 15:03
2008. május 9., 12:01
Az ügyészség mint felperes pernyertességének előmozdítása érdekében az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra kérte a Fővárosi Bíróságot (FB), hogy a felperesi oldalon beavatkozhasson a Magyar Gárda feloszlatására kezdeményezett polgári perbe - erősítette meg a két szervezet vezetője az MTI információját.
2008. május 9., 05:49
Orbán Viktor szerint Magyarország bajban van, hiszen hazánk az egyetlen olyan EU-tag, amelynek gazdasági növekedése a csatlakozás előtti állapothoz képest visszaesett.
2008. május 8., 15:16
– Az emisszió-kereskedelem a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felügyelete alatt marad – nyugtatta meg a civileket Szabó Imre, a tárca vezetője a kormányszóvivői tájékoztatón. Előzőleg 64 zöld szervezet intézett nyílt levelet Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, tiltakozva az ellen, hogy a téma a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz (KHEM) kerüljön; hozzájuk később csatlakozott Olajos Péter is, az MDF Európai Parlamenti képviselője.
2008. május 8., 10:54
Az egészségbiztosításról szóló törvény hatályon kívül helyezését javasolja Székely Tamás egészségügyi miniszter.
2008. május 7., 13:28
– Fehér port tartalmazó borítékot kapott nyolc budapesti MSZP-iroda, a borítékokban a por mellett levél is volt – mondta Burány Sándor, a szocialista párt fővárosi szervezetének elnöke az MTI-nek.