Emese és a költségvetés: "Nem kell, nem kell...!"
– Aki politikával foglalkozik, az tudja, hogy a költségvetés megszavazása arról szól, hogy megszavaztam a kormányzópárt teljes programját – mondta a liberális ügyvivő, a fővárosi közgyűlés SZDSZ frakciójának vezetője.
John Emese szerint ha a költségvetést az SZDSZ mint ellenzéki párt megszavazza, elveszíti hitelességét, mert attól kezdve nem igazán lehet arról beszélni, mi az, amivel nem ért egyet.
– Ehhez hasonló szavazások sorra elő fognak kerülni minden héten – vetítette előre az ügyvivő, példaként felhozva a kormányátalakítás megszavazást.
Az MSZP és az SZDSZ jelenleg tanácstalanul áll a kialakult helyzet előtt és gondolkodik - számolt be az eseményekről John Emese. Azt is elmondta: elképzelései hasonlóak azokhoz, amiket Fodor Gábor liberális elnökjelölt képvisel. Lát lehetőséget a koalíció újratárgyalására, de csak megváltozott feltételek, más program és más személyek mellett.
Az SZDSZ politikusának határozott véleménye, hogy az előrehozott választások kérdése a jövő évi költségvetés benyújtásakor mindenképpen eldől.
– Arra a kérdésre, hogy a kisebbségi kormányzás jó-e az országnak, csak egyértelmű választ lehet adni - fogalmazott John Emese.