Rács mögött maradhat az SZFE-maszkos nő támadója

Újabb három hónap előzetest kért az ügyészség a csepeli buszon egy nőt arcon szúró férfira.

2021. március 19., 13:26

Szerző:

Még februárban történt, hogy egy 37 éves férfi Csepelen, a Szent Imre tér felé közlekedő 151-es buszon odalépett egy nőhöz, akin egy „Free SZFE” maszk volt. Szidalmazni kezdte, majd – a mozgalom iránti nemtetszését kifejezve – egy késsel a nő arcát megvágta.

A rendőrök hamar elfogták a férfit, az ügyészség indítványa alapján pedig a bíróság korábban elrendelte a letartóztatását március 27-ig. A nyomozás a végéhez közeledik, a kerületi ügyészség pedig továbbra is szeretné bíróság elé állítani a férfit, ám ez a jelenlegi járványügyi intézkedések miatt legkorábban csak április 5. után történhet meg.

Az Index úgy tudja, hogy a kerületi ügyészség indítványt tett a nyomozási bírónál a letartóztatás három hónappal történő meghosszabbítására, mivel továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a férfi elszökik, elrejtőzik, vagy akár újabb bűncselekményt követ el. A nyomozási bíró az indítványról várhatóan ülés nélkül, az iratok alapján határoz majd. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.