Prognózis: mikorra fogy el a magyar?
Az Orbán-kormányé az elmúlt évtizedek legelhibázottabb bevándorlás- és menekültügyi politikája, aminél talán csak a kivándorláspolitika kezelése rosszabb. Ez utóbbi problémát a statisztika szemszögéből gondoltuk végig Katona Tamás egyetemi tanárral, aki számos szakpolitikai munkája mellett a Szegedi Tudományegyetem Statisztikai és Demográfiai tanszékének professzora, és jelenleg az MSZP pártigazgatója, de egykor a KSH elnöke is volt.
– A kivándorlásról, végiggondolva a statisztikai adatokat, milyen metszet rajzolható fel?
– Magyarországon a kivándorlás nagyon komoly gond, és egyre növekvő problémát jelent. Ennek a mérése nem könnyű feladat, mert a schengeni határok működnek, az Európai Unióban szabad a munkaerő-vándorlás, ezért nagyon nehéz regisztrálni azt, hogy ki az, aki távozik. A módszer, amivel azért mégis lehet mérni, és ezáltal objektív képet kapni, a tükörstatisztika, ami arra alapoz, az országok tudják, hogy hány idegen él náluk, mivel a vízummentes utazás csak három hónapon belüli tartózkodásra jogosít, munkavállalásra pedig egyáltalán nem. Ha valaki tehát külföldön akar dolgozni, regisztráltatnia kell magát. Ebből az adatból tudható a KSH legutóbbi közlése alapján, hogy a 2013-as év elején megközelítőleg 380 000 magyar tartózkodott külföldön legalább egy éve, főleg az EU országaiban. Amennyiben ezt a számot és annak növekedési dinamikáját figyelembe vesszük, akkor mostanra 500 000 főre tehető a tartósan külföldön élő magyarok száma. Ide kell még számolnunk további 60 000 embert, akik naponta ingáznak, többségük Ausztriába jár át dolgozni. A munkaerő-felvétel során méri a KSH a foglalkoztatottságot, és olyan módszertant alkalmaz, amely szerint a legfeljebb egy éve külföldön dolgozókat hazai foglalkoztatottnak számolja, a legutóbbi – első negyedéves – adatok szerint 110 000 embert tehát megtévesztően vesznek számba.
– Akik elmentek, azok nem is szándékoznak visszajönni?
– Ennek sajnos nagyon nagy a valószínűsége addig, ameddig nem változnak Magyarországon a viszonyok. Azt is érdemes figyelemmel kísérni, hogy akik külföldre mennek, zömében az átlagosnál magasabban képzettek és 40 év alattiak. A népességszám alapján figyelemre méltó, hogy egy alapvető módszertani változást eszközölt a statisztikai törvényen a kormány, miszerint a népmozgalmi statisztikában figyelembe veszi a külföldön született gyermekeket is. Ez az adat szépítheti a statisztikát, de ettől persze nem lesz több gyerek Magyarországon.
– Ha a mai állapotokat vesszük figyelembe, és kivetítjük – ahogyan az 1870-es években tették, és megjósolták, hogy a 20. század közepére a lócitrom elönti az Andrássy utat –, meddig létezhet a magyarság a Kárpát-medencében?
– Nem gondolom azt, hogy végveszély lenne. A kormányok szerencsére váltják egymást, és az a tevékenység, amely jelenleg is külföldre taszítja a már gyakorlattal rendelkező munkavállalókat, nem tart örökké, még a jelenlegi kormányé sem. Az említett folyamat függetlenül a kormányfő akaratától, akarnokságától, visszafordítható. Azt gondolom, hogy a józan ész felülkerekedik előbb-utóbb, és jön egy normális gazdaság- és társadalompolitika Magyarországon, amelyik nemcsak lassítani fogja a tömeges külföldre költözést, hanem a hazaköltözést is megindítja. Szerintem ezt sokan gondolják így, és várják, hogy bekövetkezzen. Nem hiszek abban, hogy a hosszú távú prognózis abból áll, hogy előrevetítjük azokat az idő- és számsorokat, amiket az utolsó időszakban tapasztalunk, nem lehet lineáris vonalakat rajzolni és azt gondolni, hogy eddig elment több százezer ember, akkor még öt év, és egymillióan távoznak innen. Nézetem szerint az egyik probléma, hogy nagyon alacsony a születésszám, és a termékenység ma is csökken. Míg tíz évvel ezelőtt az európai középérték közelében volt a magyar mutató, mára a legalacsonyabbak között van. A svéd modellt szokás ilyenkor emlegetni. Skandinávia és főleg Svédország volt az a hely, ahol először kezdett el vészesen csökkenni a termékenység Európában. Ott sikerült olyan társadalompolitikát kialakítani, amely hatására a folyamat megváltozott, és mára az európai átlag fölé emelkedett, még nem érték el a teljes termékenységi arányszám kettes értékét, ami az egyszeri reprodukciót jelenti, de közelítenek ahhoz.
– Mi ennek a modellnek a lényege?
– Erős, de nem akarnok állam, jelentős társadalmi újraelosztás mellett nagyon komoly a szolidaritás a társadalomban. Az európai átlagnál magasabb képzettségűek, és hatékonyan termelő gazdaság veszi őket körül, amely létbiztonságot teremt. A legfontosabbnak a kulturális értéket tartom; a szolidaritás ingerküszöbét, amit az is mutat, hogy például Svédországban a legkisebb a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmek között. Azt gondolom, hogy nekünk efelé kell haladni.
– Az a program, amit felvázolt – nekem mint laikusnak –, minimum hetvenéves időtartamot feltételez. Van erre ennyi időnk?
– Nagyon komoly társadalmi felismerés szükséges, hogy túllépjünk a szörnyű demagógián, populizmuson, hogy megelégeljük a kormány tudatos megosztó politikáját, amivel kettészakítja a társadalmat. Látnunk kell, hogy ekkora különbség nagyon régen volt a magyar társadalomban, mint ma. Ha megnézzük a jövedelmi szegénység és a társadalmi kirekesztettség adatait – azért ezt a kettőt, mert ezeket egyazon indikátorok, egységes módszertan alapján mérik minden EU-s tagállamban –, kizárólag Bulgária és Románia van mögöttünk. 1995 óta vannak összehasonlítható adataink a mai fogalmak szerinti egy főre eső GDP-ről. Akkor a visegrádi országokkal voltunk versenyben, tíz évvel később a balti országokkal, ma a kelet-balkániakkal, mert a többiek már elhúztak mellettünk. Ezért menekülnek el az emberek Magyarországról.
– A tudati szakadást mennyi idő alatt lehet „összevarrni”? Azt tapasztalom, hogy a „bevándorlózás” mára ütötte a rasszizmus egyéb területeit, a kormány szinte napok alatt átterelte a gyűlölethullámot a neki pillanatnyilag leginkább tetsző mederbe.
– A bizalmat elveszteni nagyon könnyű, visszaszerezni borzasztó nehéz, bár meg kell hogy jegyezzem, én érzékelem a rasszizmus egyéb megnyilvánulásait, így az antiszemitizmust is Magyarországon. Hosszú időt vesz igénybe, de meggyőződésem, hogy a változó társadalompolitika, amelyik nem szít gyűlöletet, lerövidítheti ezt az időt, és a legproblémásabb helyeken tudna javítani. Sajnos kormányzati szinten folyik a felelőtlen gyűlöletszítás, a tömegkommunikáció egyes szereplői, az úgynevezett közmédia vezérletével napi 24 órában erősítenek rá minderre. Ez csak annyiban az emberek hibája, hogy bedőlnek, nem gondolják végig, elhiszik a rövid, könnyen befogadható, demagóg válaszokat a súlyos problémákat hordozó bonyolult kérdésekre.
