Politikai elemző: Orbán Viktor legjobb kampányfőnöke Márki-Zay Péter

Nagy Attila Tibor szerint a választás azonban még nem dőlt el. Interjú.

2022. január 14., 08:28

Szerző:

Hamarosan választ az ország. Nagy Attila Tibor politikai elemző segítségével tekintettük át a kampányhelyzetet, a választási küzdelem jelenlegi állását, a magyar választói magatartást. Az elemző szerint komoly változásokra vagy hatalmas botrányokra lenne szükség a győzelmi esélyek megváltozásához. Nagy Attila Tibor úgy véli, jelentős hiba, hogy az ellenzéknek nincs egy koherens baloldali víziója, nem beszél a munkavállalók  és a szegények helyzetéről. 

Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta, hogy köhög a Fidesz kampányának motorja. Április 3-án országgyűlési választások. Hogyan látja most a helyzetet?

Most egyértelműen az ellenzék kampánymotorja köhög. Jelentősen megfordult a helyzet. A Fideszt több szempontból is meglepte az előválasztás. Meglepődtek, milyen sokan vettek részt és azon is, hogy úgy tűnt az ellenzék átvette a kezdeményezést és uralta a közéletet. Nem beszélve az előválasztás végeredményéről, mert mindenki Karácsony Gergely sikerét várta, ehelyett Márki-Zay Péter váratlanul győzött. A meglepettség abból is látszott, hogy meglehetősen erőltetetten mosták össze Márki-Zay Pétert Gyurcsány Ferenccel. Aztán a Fidesz meglepettsége átfordult bizakodásba. Rájöttek, hogy Márki-Zay Péter az országos politikában nagyon sok furcsa dolgot mond. Rájöttek, hogy nekik alapvetően az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének szavait kell értelmezni, kiforgatni vagy egyszerűen csak idézni. A Fidesz rengeteg váratlan ajándékot kapott eddig Márki-Zay Péter fellépésével. Különösen a december sikerült rosszul az ellenzék miniszterelnök-jelöltje számára, de a január eddigi része sem volt túl szerencsés. Ennek ellenére a Fidesz nem nyugodhat meg teljesen, mert a választásokig még történhet újabb fordulat. Jelenleg azonban egyértelműen az ellenzék van nehéz helyzetben. Mondhatni Orbán Viktor legjobb kampányfőnöke Márki-Zay Péter, mert olyan sztorikat szállít, amelyek az ellenzék számára kedvezőtlen, a Fidesz számára azonban igazán kedvezőnek bizonyulnak.

Úgy fogalmazott ajándékokat kapott a kormánypárt. Márki-Zay Péter, mely kijelentése volt a legnagyobb ajándék?

A Fidesz kampánycsapata nem győz válogatni ezekből. Ilyen magyar kampány még nem volt, de külföldi kampányok alkalmával sem nagyon láttam ilyet, hogy az ellenjelölt szállítja a muníciót, a rossz és félreérthető mondatokat. Talán Donald Trump csinált hasonlókat. Még az előválasztás végén jeleztem - miután láttam Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közötti klímapolitikai vitát- baj lehet abból, hogy Márki-Zay azt mondta, hogy felelőtlen lépésnek tartja a rezsicsökkentést. A Fidesz-közeli média hónapok óta idézi ezt a mondatot. Részben kiforgatják az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szavait, azonban a jelenlegi kampány egyik sajátossága, hogy olykor elég idézni azt. Ezáltal folyamatos védekezésre kényszerítik Márki-Zay Pétert. Válaszolva az ön kérdésére: taktikai szempontból a legrosszabb mondat a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kijelentés volt, hiszen pont a rezsicsökkentés okozta a Fidesz sikerét 2014-ben és részben 2018-ban is. Közgazdasági szempontból akár indokolt is lehet támadni a rezsicsökkentést, de nem közgazdaságtani versenyt, vitát kell nyerni, hanem választásokat. A másik igen rossz mondata a minimálbér kritizálása volt. Márki-Zay azt mondta, hogy közgazdasági értelemben nem feltétlenül tartja szükségesnek a minimálbért. Nem azt mondta, hogy el kell törölni, de kritizálta azt. Ezzel pedig az a gond, hogy közel egymillió embert érint a minimálbér kérdése. Nekik, szerintem, nem igazán világos közgazdasági értelemben mit akart mondani Márki-Zay, hanem azt hihetik, hogy még ezt is el akarják venni tőlük, holott nem erről szólnak a miniszterelnök-jelölt erre vonatkozó mondatai. Ami szintén nem tett jót a jelölt imidzsének: az ellenzéken belüli „árulózás”. Ez az „ide lőjetek" mentalitása.

Meglehetősen nehéz lehet az ellenzéki árulókra vonatkozó kijelentéseket, az ellenzék megtisztulására vonatkozó mondatok fényében értelmezni.

Ez a helyzet úgy áll elő, hogy Márki-Zay elég gyakran összevissza beszél. Megítélés kérdése mit tekintünk árulásnak. Az a sejtésem, hogy a miniszterelnök-jelölt mérges lett, amiért még decemberben sem ment át a saját, hetedik frakcióval kapcsolatos kérése. Elvesztette a türelmét, árulásnak értékelte. Nem jó ilyenekkel előállni. Vezetői szerepre készül Márki-Zay, ami azt is jelenti, hogy a közösség felé emelkedik egy politikai szereplő. Egy vezetőtől az ember erőt és határozottságot, tekintélyt vár el. Kultúrája válogatja milyen vezetőt képzel egy ország. Szükséges, hogy egy miniszterelnök-jelölt tekintélyt sugározzon. Az embereknek érezniük kell, hogy egy politikus mit akar. Ha egy miniszterelnök-jelölt arra utal, hogy árulók vannak a saját oldalán, azt jelzi, hogy nem tudja átvinni akaratát a saját szövetségeseinek körében sem. Márki-Zay azért tette ezeket a kijelentéseket, mert nyomást akart gyakorolni a nyilvánosságon keresztül a hatpárti összefogás szereplőire. Azt azonban nem vette figyelembe, hogy ez súlyosan érinti a saját, személyes tekintélyét, vezetői kompetenciáját. Pedig ez fontos, mert arra a személyre szeretnek szavazni az emberek, akiről elhiszik és azt bizonyítja, hogy képes vezetni az országot. Egy korábbi felmérés szerint a magyar társadalom mentalitása közelebb áll a keleti értékvilághoz. A magyar társadalom fontosnak tartja az állam szerepét, függ is az államtól. Ez azt is jelenti, hogy az ország egy erős, határozott vezetőre vágyik. A belső konfliktusok bemutatása még a nyugati országokban sem túl szerencsés, pedig hozzá vannak szokva a vitákhoz. A tekintélyhez hozzátartozik az is, hogy az ember nem válik komolytalanná. A napokban megjelent egy TikTok videó, amiben rettenetesen hamisan énekelnek, majd Márki-Zay is megjelenik és elmondja, hogy „csak felfelé”. Nos, ezen videó után el kell dönteni, hogy a politikus miniszterelnökké akar válni vagy cirkuszi porondmesterré.

Nem lehet, hogy ez csupán a kampány egy másik ága? Egy másik oldalát is megismerhetjük a miniszterelnök-jelöltnek.

Nyilván arra gondolt, hogy ez jól fog mutatni a közösségi médiában, de a hamis éneklés után le kellett volna állítani a felvételt. Nagyon rossz a kontextus, a hamis éneklés Magyarországról. Ebbe az eleve rossz környezetbe sétált bele a miniszterelnök-jelölt. Orbán Viktorral ilyen soha nem fordulhatna elő.

Úgy tűnik, hogy egyelőre Péterfi Judit és Simon András érkezése sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Az ellenzéki közvélemény pozitív hatást várt tőlük.

Tudtommal egyikük sem vezetett még országos kampányt. Lehet, hogy nem értenek kellőképpen hozzá.

A kampányt elviekben Zaránd Péter vezeti.

Az a Zaránd Péter, aki az elég mérsékelt sikerű Sétáló Budapest kampányt vezette. Azt érzem, hogy neki egyelőre túl nagy a kabát. Ha mégis nyer Márki-Zay Péter, akkor viszont a mennybe megy.

Jelenleg lát pozitívumokat az ellenzék kampányában?

Annyi pozitívumot látok, hogy végre mindegyik ellenzéki politikus és párt arculata egységessé vált. Ez kötelező elem. Egyébiránt csak kritikát tudok megfogalmazni. Pontról pontra. Miniszterelnök-jelölt cserét pedig nem tudok elképzelni, mert az katasztrofális eredményt jelentene az ellenzék számára. Ceglédi Zoltán felvetette, hogy egy női miniszterelnökhelyettes-jelöltre lenne szükség. Ez jól hangzik. A baj az, hogy az előválasztáson erről nem született döntés, nem volt ilyen pozíció. Akkor most, hogy kerül a csizma az asztalra? Azt gondolom, hogy amennyiben minden így marad, nincs olyan ellenzéki politikus, aki vesztes csatába menve ezt a pozíciót vállalná.

A csata eldőlt?

Még nem, de egyelőre egyértelműen az ellenzék áll vesztésre. A 2004-es spanyol kampány során az utolsó héten dőlt el a választás, egy tragikus terrortámadás következtében. A regnáló kormány pedig kommunikációs szempontból rosszul kezelte a merénylet hatását. Az ETA terrorszervezetet vádolta. Kiderült, hogy nem ők voltak és ez vezetett a kormánypárt leváltásához. Két és fél hónap alatt sok minden történhet. Kétféle fordulat lehetséges. Az egyik, hogy Márki-Zay kampánya összeszedi magát, ugyan menet közben tanulnak meg kampányolni, de sikeresen. A jelek nem erre utalnak, de ki tudja. A másik lehetőség pedig, hogy Orbán Viktorról vagy más vezető fideszes politikusról olyan elképesztő, negatív felvételek látnak napvilágot, ami döntően befolyásolja a választások kimenetelét. Például egy felvétel arról, hogy a miniszterelnök veri vagy megcsalja a feleségét. Nemzetközi szinten gondoljunk csak az ibizai luxusvillában készült felvételekre Heinz-Christian Strachéról. Nálunk itt volt a Borkai-ügy például. Azonban, ha az ellenzék ettől várja a megváltást az alapvető probléma, mert ez azt jelentené, hogy nem a hatpárti összefogás irányít és kezdeményez.

A Borkai-ügy hatása nem volt túlontúl átütő, ahogyan a Pegasus-ügy vagy Völner Pál botránya sem. A felmérések szerint komoly szavazatvesztést nem okozott a Fidesznek. Milyen botrány tudná átlépni a választók ingerküszöbét?

Például egy olyan videó, amin az látható, hogy Orbán Viktor veri a feleségét. Egy ehhez hasonló hiteles felvétel átlépné az ingerküszöböt. Ha lenne ilyen az komoly áttörést jelentene, mert nem céghálókról, bonyolult dolgokról lenne szó. Völner Pált nem ismerik elegen az országban.

Tehát ez a Fidesz szerencséje.

Igen, ha Orbán Viktor keveredett volna hasonló ügybe az már jelentett volna valamit. Őt az egész ország ismeri. A Fidesz egyébként nagyon jól kezelte a Völner-ügyet. Amennyiben a kormányfő magánéletéről derülne ki valami, az a széles tömegek számára is érthető lenne, ezt mutatja a pletykalapok és a valóságshowk nagy sikere is. Látjuk, hogy Jakab Péter lendületét is visszavetette a magánéletével foglalkozó írások. A férfi politikusoknál a nő ügyek nagyon veszélyesek. A Fidesznél ez hatványozottan igaz, hiszen a család szentségét hirdetik. Persze, amit mondok az pusztán elméleti lehetőség.  Hangsúlyoznám, nincs tudomásom semmilyen felvételről, amin Orbán erőszakos cselekedetei lennének láthatóak, de nagy segítség lenne az ellenzéknek, mert most arról van szó, hogy Márki-Zay milyen vitatható kijelentéseket tesz. Például hány zsidó származású ember vagy meleg van a Fideszben. Ez az ellenzék problémája.

Ezek szerint a politikában nem érvényesül, hogy a negatív reklám is jó reklám.

Van ilyen a politikában is. Donald Trump esete pont ilyen. Ez Magyarországon láthatóan nem működik, mert nagyon lényeges különbségek vannak az Egyesült Államok és a hazai politikai rendszer és viszonyok között. Trump azért is tudott nyerni, mert az USA-ban 2016 előtt masszív elégedetlenség volt a politikai intézményekkel szemben. Magyarországon nincs ilyen mértékű elégedetlenség.

Az infláció, a rekordmagas államadósság ellenére sem?

Annak ellenére sem. Azt gondolom, hogy az ellenzék számára megnyerhető lenne a választás, mert van némi elégedetlenség. Persze nem akkora mértékben, mint az Egyesült Államokban. A helyzet azonban mégis úgy áll, hogy egy jelentős réteg elégedett az Orbán-kormánnyal. Magyarországon nem működik olyan jól az elitellenes politika. Itthon rengeteg az ingatlantulajdonos, egyes adatok szerint tízből kilenc ember ilyen. A helyhez kötött emberek pedig stabilitásra, nyugalomra, a megbízható és erős kormányzásra vágynak. Orbán képes ezt a képet sugározni a választók felé, Márki-Zay Péternek ezidáig ez nem sikerült. A magyar választói magatartás szempontjából ez nagyon fontos. Ez egy újabb komoly probléma az ellenzék számára. Polgárpukkasztó politikus még nem nyert választást Magyarországon. Jakab Péter szereplése az előválasztáson ezt bizonyította. Magyarországon a politikusoknak szólnia kell a lakástulajdonosokhoz. Ezért veszélyes a rezsicsökkentést kritizálni.

Arról ahogyan a választói magatartásról beszél az jutott eszembe, mintha a választások kimenetelébe ideológiai kérdések már nem igazán szólnának bele.

De! Részben igen. Egyrészt stabilitást és nyugalmat akarnak a választók, másrészt pedig a politikára is érvényes, hogy az emberek azonosulni is szeretnének azzal az erővel, amely a szavazatukat kéri. Ebben segít az ideológia. Nem hiszek az ideológiamentes politikában. Alapvetően nem értek egyet azokkal a kijelentésekkel, például a Momentum esetében sem, hogy nem akarnak mélyebben ideológiai kérdésekkel foglalkozni.  Ez tévedés. Orbán Viktor rendkívül sokat foglalkozik ezzel, ez pedig a Fidesz sikerének egyik titka. Van egy fideszes, orbáni életérzés, amit az ideológia ad ki. Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni. Én személyesen kritizálom régóta az ellenzéket, mert nincs koherens ideológiája, beazonosítható életérzése. Egyedül a korrupcióellenesség, ami által most be lehet azonosítani a Márki-Zay vezette ellenzéket. A korrupció pedig nincs az emberek érdeklődésének középpontjában.

A valódi baloldali víziót hiányolja? Ezért írhatta esszéjében Tamás Gáspár Miklós is, hogy nincs kire szavazni?

Nincs egy Kéthly Anna. Az ellenzéki politikusok közül Ungár Pétert tartom jelenleg a legtehetségesebbnek. Parlamenti felszólalásai figyelemre méltóak. Ő képes lehet egy baloldali program, vízió kidolgozására. A baloldali ideológiára visszatérve: az 1990-es években az MSZP-nek még volt baloldali víziója. Ahhoz képest, hogy a baloldal egyik ismertetőjele a szolidaritás, a szegények megsegítése, a jelenlegi kormányprogramban ez igencsak vérszegény. Pedig az ellenzéki összefogás pártjainak többsége baloldalinak vallja magát.  Azt sem tudom, hogy az ellenzék mit akar kezdeni a munkavállalók, a munka világának helyzetével, pedig rengeteg kérdéssel lehetne foglalkozni. Márki-Zay ugyan egyeztetett a szakszervezetekkel, de az utána elmondottak nem utalnak arra, hogy pregnánsan képviselni is szeretné az érdekeiket.

Közben van egy új, nem várt politikai szereplő is Gattyán György személyében. Miért utasítja el az ellenzék a vele történő együttműködést? Milyenek Gattyán mozgalmának esélyei?

Az ellenzék azért elutasító, mert még így is nehéz együttműködniük. Ha tovább bővülnének, még nehezebb lenne a helyzet. Csak gondoljunk bele az országos lista összeállításának nehézségeibe. A gyanú szerint Gattyán indulása a Fidesz érdekeit szolgálja. Reális esélye a kisebb pártok közül a parlamentbe jutásra csak egyedül a Mi Hazánknak és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak van. A Szanyi féle ISZOMM és Gattyán pártja, valamint a Kétfarkú is alkalmas arra, hogy értékes szavazatokat vigyen el az ellenzéktől.

(Kiemelt kép: Nagy Attila Tibor politikai elemző. Fotó: Dimény András/168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.