Összesen 1,3 milliárd forintért pályázhatnak magyar zenészek

Október 1-ig jelentkezhetnek a hazai és határon túli előadók. 

2021. szeptember 15., 21:18

Szerző:

Az EMMI megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség írta ki azt a pályázatot, melynek célja a hazai és határon túli magyar előadók, könnyűzenei, világzenei és jazz együttesek, klubok, rendezvényhelyszínek, kiadók, zenei produkciós szervezetek, ügynökségek, zenei irodák, és technikai szakemberek támogatása. A pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint. A pályázatokat október 1-jéig lehet benyújtani. 

A világzenei és könnyűzenei, illetve jazz produkciók támogatására meghirdetett Legyen öröm a zene című pályázat azért jött létre, hogy a koronavírus-járvány által megtépázott zeneipar újra beindulhasson. A pályázóknak egy eddig még be nem mutatott produkcióval kell előállniuk, és koncertet is kell adniuk egy – az előadásnak megfelelő – koncerthelyszínen. Az elnyert támogatás 75 százalékát kell majd az előadók kifizetésére fordítani. A pályázat keretösszege mintegy 400 millió forintra rúg a Petőfi Kulturális Ügynökség közleménye szerint. 

Az újonnan felajánlott támogatások másik hányadát: a magyar zenei menedzserek és zeneipari szervezetek tevékenységeinek támogatása című pályázat foglalja magába. A program célja, hogy a zeneipar különböző szereplőinek nyújtson segítséget. Többek között zenei irodáknak, ügynökségeknek és több előadó menedzselésével foglalkozó szakembereknek. 700 millió forintos keretösszeget határoztak meg ennek a nyílt pályázatnak. 

A harmadik pályázat a Kárpát-medence zenei közösségi hálózata címet viseli. Célja, hogy legalább 3 helyszínen, minimum 3 magyar előadó bevonásával, turnészerű produkciók jöjjenek létre. A produkcióknak azzal a sajátsággal is rendelkezniük kell, hogy részt tudnak venni egy Kárpát-medencei szintű közösségének kiépítésében. Az EMMI erre mintegy 200 millió forintnyi összeget bocsát a pályázók rendelkezésére. 

(Kiemelt kép: 2021 első koncertje a koronavírus miatt bevezetett tiltás feloldása után. Csak és kizárólag védettségi igazolással lehetett belépni. Kobuci kert, Bagossy Borthers fellépése 2021. 05. 26. Fotó: Merész Márton / 168)


   

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.