Palkovics: jövő év végén már vakcinákat gyártanak Debrecenben

Húszmillió vakcinát fog gyártani a tervek szerint a debreceni vakcinagyár.

2021. szeptember 5., 14:36

Szerző:

Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban – közölte az innovációs és technológiai miniszter vasárnap a helyszínen, amikor elhelyezték a leendő üzem alapkövét a Debreceni Egyetem innovációs parkjában.

Palkovics László azt mondta, évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben. A fejlesztés hazai oltóanyagból teszi tartósan lehetővé a biztonságos ellátást, hatékony és gazdaságos védekezést biztosít majd az esetleges későbbi világjárványok, lokális járványok ellen, miközben munkahelyeket is teremt – részletezte a beruházás előnyeit a miniszter.

 

(Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)

16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.