Ötödével drágul a kötelező felelősségbiztosítás

Akár 19 százalékkal is emelkedhet jövőre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) azoknak az ügyfeleknek, akik saját biztosítójuknál maradnak, közölte a CLB biztosítási alkuszcég hétfőn az MTI-vel.

2022. november 21., 15:19

Szerző:

 A közlemény szerint idén ismét emelkedtek a korábban alacsonyan tartott indexdíjak vagyis, az ügyfelek biztosítói által kalkulált jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás összege. A CLB portfóliójába tartozó gépjárműbiztosítások 70 százalékánál több mint 10 százalékkal - egyes szegmensekben akár 19 százalékkal – drágul jövőre a kgfb. 

A közleményben kiemelték, hogy a novemberi váltás egyre kevesebb jármű tulajdonost érint, a többségnek az autó vásárlási dátumát megelőző 60 napban kell a kgfb megújításával – vagy a régi megtartásával – foglalkoznia. A nagyobb online alkuszok mindenkit időben, már előre tájékoztatnak a várható díjalakulásról, de az index tarifát az évforduló előtt 50 nappal minden biztosítónak meg kell küldeni érintett ügyfeleinek – írták. 

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek érdemes megvárniuk az értesítőt, majd kalkulálni és összevetni több biztosító ajánlatát, hogy meg tudják találni a legkedvezőbb ajánlatot.

(Kiemelt képünk illusztráció: Új Volkswagen márkájú elektromos autók a cég telephelyén a németországi Zwickauban, 2021. március 23-án. Fotó: Stefanie Loos / Bloomberg)

Fennállása huszadik évfordulójához érkezett az MVM Partner Zrt., Magyarország legnagyobb villamosenergia-nagykereskedője. Az elmúlt két évtizedben a társaság nagy utat bejárva és jelentős mérföldköveket elérve számos módon járult hozzá a magyar villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságához és a rezsicsökkentés biztosításához.