Már hetvenegy tanár tiltakozik

A vezetőség tudomásul vette az akciójukat.

2022. február 17., 11:26

Szerző:

A Budapest XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium 34 tanára nem vette fel ma a munkát. Kiállásukról egy közleményt is kiadtak, amelyet lentebb teljes terjedelmében közre adunk.

A 168 kérdésére a szervező Fritz Erzsébet elmondta, a vezetőség nem akadályozta őket semmiben, tudomásul vette az akciójukat. Az iskolát körülvevő kerítésre írták rá: „A sztrájk alapjog!”

„A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium tanárai a mai napon (2022. február 17.) úgy döntöttünk, hogy polgári engedetlenségi megmozdulással csatlakozunk a Szent László, Kölcsey Ferenc és Illyés Gyula Gimnáziumokban tanító kollégáink kezdeményezéséhez, így ezen a napon nem vesszük fel a munkát, nem folytatunk oktatási, nevelési tevékenységet. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk.

Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy akciónk nincs összefüggésben sem a szakszervezetekkel, sem pártokkal, nem a diákok, az iskolavezetés vagy a tankerület ellen irányul, kizárólagos célja a sztrájkhoz való alkotmányos jogunk védelme.

Ez egy remek iskola, remek diákokkal. Feladatunknak és célunknak tekintjük művelt, önálló, felelős gondolkodásra képes fiatal generációk felnevelését.

Kiállásunk oka a társadalmi felelősségvállalás, valamint hitelességünk megőrzése. A Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II. 11.) Kormányrendelet az esetleges sztrájkot a tényleges érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, ezzel alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg.

Kiállásunk célja, hogy az Alaptörvényben deklarált érdekérvényesítő alapjogot korlátozó rendeletet a kormány visszavonja”

– írják a Szerb Antal Gimnázium tanárai.

 

A második iskola, amely 33 tanárral kezdett ma polgári engedetlenséget, a Teleki Blanka Gimnázium. Közleményükben azt írják:

"Mi, a Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium 33 pedagógusa és nevelési-oktatási munkát segítő alkalmazottja a mai napon, 2022 február 17-én, polgári engedetlenséget követünk el, nem végezzük el oktatási, nevelési munkánkat. Ezzel csatlakozunk az előző napokban hasonló módon tiltakozó gimnáziumokhoz, és teljes mértékben egyetértünk a Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai által megfogalmazott nyilatkozattal:

 

A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk.
Akciónk nem irányul kollégáink ellen, nem irányul az iskolánk vezetősége ellen, nem irányul az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület ellen. És főleg nem irányul tanítványaink ellen, sőt: az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk.
Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus egy esetleges sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg.

 

 

A SZTRÁJK ALAPJOG!

 

 

Budapest, 2022. február 17.

 

 

Bilincsi Erika, Csortos Csaba Ádám, Földváry Ágnes, Füle Piroska, Gunda-Szabó Dóra, Gyenes Máté, Hoványi Dóra, Hricó Gabriella, Kapcsa Milán, Keresztényi Boglárka, Kocsis Éva, Kovács Ferenc, Kovács Tamás, Láng Júlia, Lendvayné Tömöri Csilla, Lőcsei Orsolya, Németh Patrik, Novák Gáborné, Palyáné Berki Éva, Rick Péter, Simon Laura, Solymos-Molnár Anna, Soproni Theodóra, Szegheő Csaba, Szilágyi Anna, Tóth Monika, Ungár Erika, Váradi Ákos, Vass Judit, Vermes Zoltán, Villányi Zoltán, Virágné Kincses Veronika, Zeitler Dániel
 

 

 (Kép forrása: Teleki Blanka Gimnázium)

Szintén ma tiltakozik a BGSZC Pesterzsébeti Technikum négy tanára, ez az iskolában tanító pedagógusok mintegy 10 százaléka.

Puskál Pál szervező a 168-nak elmondta: nyolc órától 12 óráig ma nem tanítanak. Hozzátette: nem a követelések miatt, hanem a kormány múlt heti kormányrendelete miatt, az szerinte „túl van minden tűréshatáron”.

A pedagógus azt mondta, most készítik a molinót, amit nem tehetnek ki az iskolára, mert az egész tantestületet jelképezné, így még keresik a helyet, hova helyezhetik ki.

(Kiemelt képünk forrása: Szerb Antal Gimnázium)