Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2015. november 26., 08:44
Volt egy korszak, és lássuk az ötvenes évek szebbik felét, amikor vasárnap reggel kiment néhány tízezer ember a Városligetbe megnézni Kurucz Györgyöt és gladiátortársait a motorversenyen, ebéd után meg elbuszoztak a Népstadionba, Puskás Öcsiéknek szurkolni. A nagy idők egyik tanúja, Kurucz György, jóval nyolcvan fölött járva, élete legszebb húsz évének tartja azt, amelyet kisebb kórházi megszakításoktól eltekintve motoron töltött.
2015. november 26., 07:26
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a közétkeztetés reformjáról azt mondta: mivel az intézmények többségében nem volt panasz, azok kisebb hányadában viszont nagyon hangos kifogások fogalmazódtak meg, ezért utóbbiaknál a kormányhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálja azokat.
2015. november 26., 06:21
Úgy tűnik, még a 2020-ra teljesen drogmentes Magyarországot ígérő Fidesz is követheti a nemzetközi trendet. Az Emmi államtitkársága már nem zárja ki a kender (illetve a benne lévő cannabinoid vegyületek) terápiás szerként való használatát.
2015. november 26., 06:06
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az év végéig rendezni tudja kintlévőségeit – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkára egy budapesti háttérbeszélgetésen.
2015. november 25., 19:31
A Fidesz elhatárolódásának oka a fenti javaslat parlament elé terjesztéséről ugyanolyan hazug és álságos, mint minden megnyilvánulása.
2015. november 25., 19:29
Meghalt egy férfi egy rendőri intézkedés során pénteken a főváros VII. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
2015. november 25., 19:19
2015. november 25., 19:17
Szabadlábon védekezik az a négy ember, akit a hétvégén fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és a TEK szerint az autójukban robbanóanyag volt. A Fővárosi Törvényszék szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez.
2015. november 25., 16:36
A felelősségre vonástól is félnek azok a szakvizsgához szükséges képzést végző rezidens orvosok, akik sokszor szakorvosi felügyelet nélkül kénytelenek ellátni az ügyeletet kórházi osztályokon. A szakemberek szerint a kórházak tudják, hogy törvényt szegnek, de az orvos- és pénzhiány miatt nincs más választásuk.
2015. november 25., 15:24
Soha nem utaltak még haza annyi pénzt Magyarországon maradt családtagjaiknak külföldre vándorolt magyarok, mint most. De ha felgyorsul a családok kiköltözésének üteme is, akkor már nem nagyon lesz kinek pénzt küldeni.
2015. november 25., 15:06
A miniszterek, államtitkárok és kormánytisztviselők mellett a miniszteri biztosok környezetéből is száműzné az offshore cégeket az LMP , mondta a Hír TV reggeli műsorában az LMP társelnöke. Schiffer András a Reggeli járat című műsorban úgy fogalmazott: ezt Andy Vajna számára is világossá kellene tenni.
2015. november 25., 15:03
Zártkörű lakossági fórumokon győzködi támogatóit a Fidesz a menekültkvóta-ellenes aláírásgyűjtés fontosságáról és a menekültek szétosztásának veszélyeiről. A pártnál Az RTL Híradónak nem árulták el, hogy miért nem lesznek nyilvánosak a lakossági fórumok.
2015. november 25., 14:16
A 168 Óra címlapján ezen a héten az amerikai film egyik megújítója, Woody Allen látható, aki most ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Kortársa, Bölcs István terjedelmes dísztáviratban köszönti az ünnepeltet.
2015. november 25., 14:11
Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék ma kihirdetett elsőfokú ítéletében.
2015. november 25., 13:39
Miközben arról folyik a közbeszéd, hogyan kaphatnak extra kártérítést az AB döntése nyomán az érintett Quaestor-károsultak, elsikkad a lényeg: fél év után sincs válasz a botránnyal kapcsolatos legfontosabb kérdésekre.
2015. november 25., 13:04
Jávor Benedek EP-képviselő adatkérésére, amelyben azt a kérdést tette fel, hogy vajon a paksi bővítés közszájon forgó költségei tartalmazzák-e az áfát, vagy arra még nyugodtan rászámolhatunk 27 százalék forgalmi adót, elképesztő választ küldött Lázár János.