Lapajánló – Dísztávirat

A 168 Óra címlapján ezen a héten az amerikai film egyik megújítója, Woody Allen látható, aki most ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Kortársa, Bölcs István terjedelmes dísztáviratban köszönti az ünnepeltet.

2015. november 25., 14:16

Vásárhelyi Mária ezúttal a gyűlöletbeszéd új formája ellen emeli fel szavát noteszében. Rámutat, hogy amit a nemrégiben indult kormányközeli portál cikkírója megenged magának, az egy demokratikus közösség számára megengedhetetlen.

A hétvégén tartja kongresszusát a Magyar Szocialista Párt. A témával foglalkozó írásunk elemzésnek indult, de aztán riportba hajlott. Anyaggyűjtés közben ugyanis munkatársaink rábukkantak arra az Erzsébet körúti szerény udvari lakásra, amely rövidesen – legalábbis a hivatalos iratok szerint – az MSZP központja lesz. Így vált a Szegfű a hátsó udvarban című írás annak az útnak a bemutatásává, amely a Jókai utcából a Dob utcába, a váltópárti létből a kispárti létbe vezetett.

A menekültek Európába áramlása nem áll le, még csak nem is mérséklődik ebben az évtizedben – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia munkacsoportja. Megkérdeztük Török Ádámot, a munkacsoport vezetőjét, az MTA főtitkárát, miből vonták le ezt a következtetést, s hogy miféle tendenciák rajzolhatók föl a közeljövőre.

A Fidesz nemrégiben több száz helyszínen aláírásgyűjtésbe kezdett a menekültkvóta ellen. Riportunkban bejártunk néhányat a helyszínek közül és megszólaltattuk az aláírók némelyikét, azt firtatva, miért tartották fontosnak kiállni a kormány menekültpolitikája mellett.

A menekültkérdés adja az apropóját Mester Ákos publicisztikájának is. A szerző azt gyanítja, sokan vannak a baloldalon, akik ebben az egy kérdésben egyetértenek az egyébként általuk is sokat kritizált kormány intézkedéseivel. És ez új helyzetet teremthet az ellenzéki közbeszédben. A publicista azt ajánlja, nyíltan nézzünk szembe ezzel a helyzettel, beszéljünk róla, így keresve a közös megoldásokat.

Pásztor Béla veresegyházi polgármester fél évszázada áll a települése élén. Közben a szerény kis faluból dinamikusan fejlődő, modern város lett. Miben áll a veresegyházi titok? – riporterünk e kérdés megválaszolására indult a helyszínre.

Csak fesztiválokon, alkalmi vetítéseken látható Benny Brunner és Keno Verseck filmje, amely az érpataki modellt, Orosz Mihály Zoltán polgármester hátborzongató országlását mutatja be. Lapunk az egyik alkotóval, Keno Verseckkel beszélgetve nemcsak arra kereste a választ, hogy miért nem látható ez a film a mozikban, hanem arra is, hogy mi az érpataki modell lényege.