Egész családok kezdtek el áttelepülni Nyugat-Európába
Soha nem utaltak még haza annyi pénzt Magyarországon maradt családtagjaiknak külföldre vándorolt magyarok, mint most. De ha felgyorsul a családok kiköltözésének üteme is, akkor már nem nagyon lesz kinek pénzt küldeni.
A kivándorlás gyorsulásával a hazautalások összege is gyorsan növekszik: a KSH nemzeti számlái szerint a külföldről kapott munkajövedelmek tavaly elérték a 920 milliárd forintot, ami 43 milliárd forinttal meghaladja a 2013-ast, és 236 milliárddal több, mint a 2012-es – írja a
Világgazdaság.Az elmúlt öt évben százezrek hagyták el az országot átmenetileg vagy végleg. A legtöbben Nyugat-Európában próbáltak szerencsét, akik, ha nem is tudtak elhelyezkedni saját szakmájukban, így is magasabb életszínvonalon élnek. Leginkább azonban a jól képzett munkaerő vándorol el, így nagy veszteség éri az országot, ami már több iparágban munkaerőhiányt okozott.
A pénzek hazautalása ugyan történelmi csúcsra ugrott tavaly, de a dinamika lassulni kezdett az előző évekhez képest. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyre kevesebben vándorolnának el az országból – a statisztikák ezt éppen cáfolják –, hanem sokkal inkább azt mutathatja, hogy egész családok kezdtek el áttelepülni Nyugat-Európába, például Nagy-Britanniába vagy Németországba, s már nincs miért pénzt utalni Magyarországra, írja a lap.