Országos körútra indult a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány

Komoly szükség van az alapítványra.

2021. szeptember 28., 18:48

Szerző:

A koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket és családjaikat az állami, önkormányzati és karitatív intézményrendszer résztvevőivel szoros együttműködésben tudja hatékonyan, célravezetően segíteni a Regőczi Alapítvány - mondta a köztársasági elnök felesége, a Covid-árvákat segítő szervezet kuratóriumának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Pécsen.

Herczegh Anita a dél-dunántúli régióban kedden olyan gyermekekkel, családokkal, a baranyai megyeszékhelyen pedig azon szociális intézményi képviselőivel találkozott, akik a koronavírus-járvány okozta tragédia miatt felvették a kapcsolatot a férje, Áder János köztársasági elnök által idén tavasszal alapított Regőczi István Alapítvánnyal.

A kuratóriumi elnök szerint a szervezet első féléves működése egyértelművé tette, hogy komoly szükség van az alapítvány, az állami, önkormányzati és karitatív intézményrendszer együttműködésére, hogy minél több érintetthez eljuthasson, minél több rászorulónak segíthessen a szervezet. Herczegh Anita közölte: a cél érdekében országos, hét állomást érintő tájékoztató, igényfelmérő, kapcsolatok építését szolgáló körutat tart ősszel a szervezet, hogy a rendezvényeken - ahogy annak első, pécsi állomásán is tették - megvitassák, a Covid-árvák helyzetén ki, milyen területen tud segíteni és hogyan működhetnek együtt a legcélravezetőbb módon a résztvevők.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta: a család- és gyermekjóléti hálózatban 7000, a helyi közösségekbe beágyazott ember dolgozik és van kapcsolatban bajba jutott emberekkel, továbbá egyházi és civil szervezetek együttműködésére is számíthat az alapítvány.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint a kormányhivatalok és a járási hivatalok a családtámogatásokkal és a gyámügyekkel összefüggésben kerülnek kapcsolatba a rászorulókkal, ebben az esetben félárva vagy árva gyermekekkel. Közölte: a Miniszterelnökség és a hivatalok minden segítséget megadnak a Regőczi Alapítványnak ahhoz, hogy a szervezet képes legyen eredeti céljainak megfelelően hosszú távú segítséget nyújtani az érintetteknek. Példaként említette, hogy népszerűsítik a szervezetet, kapcsolatba hozzák a rászorulókat az alapítvánnyal vagy - igény esetén - akár a jogszabályi környezet megváltoztatásában is partnerek lesznek.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita azzal a céllal hozta létre a Regőczi István Alapítványt, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket. Az alapítvány olyan támogatást kíván biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes magáról gondoskodni.

(Kiemelt kép: Budapest, 2021. szeptember 23. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (b), Kovácsné Dobor Dorina (j) és Hampel Katalin (k), divattervezők a Covid-árvák megsegítéséért tartott adománygyűjtő jótékonysági esten a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban, Budapesten 2021. szeptember 23-án. A divatbemutatón a ruhakollekciók licitálásából befolyó teljes összeget a Regőczi István Alapítvány számára utalják át. MTI/Máthé Zoltán)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.