Orbán Viktor: Vannak még magyarok Afganisztánban

A miniszterelnök azt mondta, hogy hálásak a katonai akciókban részt vevőknek, amiért vállalják a jelentős kockázatot.

2021. augusztus 22., 08:09

Szerző:

Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, írja az MTI.

Orbán Viktor kiemelte: hálásak a katonai akciókban részt vevőknek, amiért vállalják a jelentős kockázatot. Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben – hangsúlyozta.

 

 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök informális találkozón vesz részt az európai szociális csúcstalálkozó keretében, a portói Palacio de Cristal-ban, 2021. május 8-án. (Fotó: Jose COELHO / POOL / AFP) ) 

21:31

A korábbi kerek évfordulókhoz képest szerényebb külsőségek közepette volt kénytelen ünnepelni a 70. születésnapját az orosz elnök. A Blikk úgy tudja, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – Orbán Viktor és a hivatalban lévő köztársasági elnök sem köszöntötte fel az orosz elnököt.

19:41

Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárról, mivel attól tart, hogy annak jelentős vízfelhasználása felgyorsítja a város kiszáradását – jelentette be Murguly Mátyás, a párt helyi politikusa pénteken sajtótájékoztatón.

Október 18-án 11 órakor kísérik utolsó útjára Szakcsi Lakatos Bélát, a magyar dzsessz kiemelkedő alakját. Az október 2-án 80. életévében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművésztől, a nemzet művészétől a Fiumei úti sírkert 41-es művészparcellájában vesznek végső búcsút.