Orbán Viktor: biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is ott lesz velünk a Corvin közben

Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában szóba került a gazdasági semlegesség, a versenyképesség, árvízvédelem az amerikai elnökválasztás és persze Orbán Balázs is.

2024. szeptember 27., 10:41

Szerző:

Orbán Viktor,  a „gazdasági semlegesség” kapcsán úgy fogalmazott:  „Aki nem változik vele együtt, az a gazdasági verseny vesztese lesz. Magyarország, aki megnyerte gazdaságilag az elmúlt évtizedet, megnyerheti a jelen évtizedet is, ennek alapja a semlegesség gazdaságpolitikája”

– jelentette ki Orbán az Index tudósítása szerint. Hozzátette: Magyarországnak az az érdeke, hogy egyik oldalra se álljon, „mindkét oldalhoz tartoznunk kell”.

A miniszterelnök véleménye szerint a szankciós politika maga, amitől sok EU-s cég szenved, ez része a jelenségnek. Úgy gondolja, először magunkkal kell tisztában lenni, utána majd „megvívjuk a csatáinkat”.

„Elutasítunk minden nyomást, ami árt nekünk, és elfogadunk mindent, ami segít nekünk. Mindegy, hogy keletről vagy nyugatról jön” – tette hozzá. Szerinte a blokkosodás lassítja a világgazdaság növekedését. „Senkinek nem tesz jót. Jót az tesz, ha a világ minden kereskedője szabadon kereskedik a világ minden területén. Egyéb esetben gazdasági dinamikát veszítünk” – vélekedett.

„Európa öngyilkos úton jár, amikor Ázsia felemelkedésére blokkosodással válaszol”

– jelentette ki.

A miniszterelnök ezek után kiemelte, hogy támogatták azokat, akik tanulni akartak. A munkáshitelprogram most emiatt szükségessé vált, hogy az egyetemeket elkerülők is részesedjenek belőle. A fiatalok lakáshoz jutását is segíteni kell, a gazdaság alapja ugyanis – mint mondta – a család.

A gyerekek után járó adókedvezményt 2025-ben – ha minden jól alakul – megduplázzuk

– jelentette be.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nagy viták vannak az EU-s tagállamok vezetői között. „Magyarország részt vesz ezekben a vitákban, képviseljük a magyar érdekeket és a magyar álláspontot. Úgy látom, hogy jó esélyünk van arra, hogy ezeknek a vitáknak az eredményeképpen november hónapban tető alá tudjunk hozni egy olyan megállapodást az európai államok között, amely a gazdasági versenyképességét, az európai gazdaság versenyképességét javíthatja” – mondta a kormányfő.

Ezt versenyképességi paktumnak nevezzük. Már tárgyalunk ennek az elemeiről, és azt remélem, hogy a magyar elnökség végére, tehát legkésőbb december végére közel kerülhetünk az elfogadásához, esetleg sikerülhet el is fogadtatni Budapesten a novemberi európai uniós csúcstalálkozón

– vázolta terveit a miniszterelnök.

 

Kritikusan fontos esemény az amerikai elnökválasztás

A miniszterelnök elmondta, „közeledünk az egész világ szempontjából kritikusan fontos eseményhez és időponthoz. Ez pedig az amerikai elnökválasztás.” Emiatt még kiélezettebb vitákra számít a miniszterelnök.

Trump elnök úr, amikor hivatalban volt, akkor ő a béke elnöke volt, ő nem indított háborút, illetve lépéseket tett régi konfliktusok békével történő megoldása érdekében, ezért nem véletlen, hogy a világ békeszerető, békevágyó része, függetlenül attól, hogy egyébként milyen politikai nézeteket vall, azért szurkol, hogy a béke embere legyen újra az Egyesült Államok elnöke

– jelentette ki, majd megjegyezte: vannak háborúpártiak, nem csak Amerikában, az egész világon, akik meg a demokraták sikeréért szurkolnak, mert szeretnék folytatni a háborút. „Amíg a választás meg nem történik, ez a vita élesedni fog, és ebből mi sem tudjuk kihúzni magunkat, mert Magyarországon is azt látom, hogy vannak a háborúpártiak, ezek tipikusan a baloldalon található politikusok, és vannak a békepártiak, azok a jobboldaliak, vagy a mi oldalunkon található politikusok közötti vita is egyre élesebb.”

Orbán Balázs is kimenne a Corvin közbe?

„Most legutóbb már látom, hogy sikerült belekeverni az 1956-os forradalomnak az ügyét is ebbe a háború-béke vitába. Nekünk is észnél kell lenni. Tehát, ha az ember ilyen kényes kérdésekről beszél, akkor nagyon pontosan kell fogalmazni és semmilyen kétséget nem szabad hagyni a saját álláspontunkat illetően. Orbán Viktor ekkor szóvá tette politikai igazgatója, Orbán Balázs félreérthető kijelentését is. Mint mondta:

„Most a politikai igazgatóm éppen félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba, hiszen a mi közösségünk az 1956-os forradalomnak a talaján áll, abból nőtt ki. Nem lenne a mi politikai közösségünk, ha nem lettek volna az '56-os hősök. És ezért a háború és béke vitájában nem beemelni kell a magyar történelem számunkra szent és sérthetetlen eseményeit és hőseit, mint az 1956 és az '56-os hősök, hanem inkább távol kell tőle tartani. Tehát nem szeretném, hogyha az ukrán–orosz háború árnyéka rávetődne az 1956-os szabadságharcosoknak az emlékére, akiknek hálával tartozunk, és az ő dicsőségüket kell inkább napirenden tartanunk, mert ahol nem felejtik el a hősöket, ott új hősök is születhetnek. Nincs nekem kétségem egyetlen fideszes vezető politikai nézetei felől sem. Én biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor ott lesz velünk a Corvin közben. De mindenesetre figyelnünk kell arra, hogy a háború és békéről szóló nemzetközi viták, mikor megérkeznek Magyarországra, ne tereljék félre, ne rombolják le, ne siklassák ki az egyébként fontos belpolitikai értelmes vitákat.”

- mondta Orbán Viktor.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor igen elégedetlen a fideszes politikusok teljesítményével, így komoly fejcserékbe kezdett a pártjában. Erről itt olvashat bővebben.

(Foró: Orbán Viktor Facebook oldala)