Orbán Viktor: „Ez a pénz jár nekünk, lehet halogatni, tologatni, de a végén ide kell adni”

Ukrajna európai uniós tagfelvételi tárgyalásainak megkezdése rossz döntés, aminek lehetnek negatív hatásai, ám ennek pénzügyi-gazdasági következményeit a magyarok nem fogják megfizetni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel a brüsszeli Közmédia Központban adott interjúban.

2023. december 15., 09:28

Szerző:

Hangsúlyozta: ezeket a költségeket azoknak kell állniuk, akik ezt a döntést meghozták, az uniós tagállamok „megveszekedetten el akarnak indulni ebbe az irányba”, így Magyarországnak az a lehetősége van, hogy figyelmeztessen, „ez rossz döntés”. Ez a rossz döntés Magyarország lelkiismeretét nem terheli, később ezt a folyamatot meg tudjuk állítani – tette hozzá Orbán Viktor, hangsúlyozva, a legvégső döntést a magyar parlament mondja ki Ukrajna tagfelvételéről.

Ha meg kell védeni a magyar gazdák érdekét, akkor a kéziféket Magyarország be fogja húzni, e felől ne legyen kétségünk – jelentette ki a miniszterelnök.

Hozzátette: „az unió szokott hozni rossz döntéseket”, például a 2008-as pénzügyi válsággal, a migrációval kapcsolatban, vagy amikor az orosz-ukrán konfliktusban „nem a béke felé indultak el, hanem a háború felé, és szankciókat vezettek be”.

„Többet ilyet nem szabad csinálni”

Magyarországnak nem érdeke, hogy az Európai Unió úgy gazdálkodjon, hogy hitelt vesz fel – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Az unió gazdálkodása úgy épül föl, hogy amennyi pénzt befizetünk, annyit lehet elkölteni. Egyszer tettünk kivételt, rosszul is jártunk – fogalmazott a kormányfő, felidézve: az Európai Unió már kipróbálta a közös hitelfelvételt a koronavírus utáni helyreállítás finanszírozásakor, ám nem engedték, hogy mindenki azonos módon férjen hozzá ehhez az összeghez. Többet ilyet nem szabad csinálni – jelentette ki Orbán Viktor.

Azt mondta, az ukrán helyzet rosszul áll, nem több pénzt kellene küldeni a háborúra, hanem meg kellene állítani a konfliktust, fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Orbán Viktor közölte: Ukrajna tagfelvételi tárgyalásainak elkezdése „önmagában még nem sérti Magyarország érdekét”, de ha az országot hitelből támogatják, „már azonnali érdeksérelem van”, ezért is vétózott.

„Ez a pénz jár nekünk”

„Jobb későn, mint soha, ez a pénz jár nekünk, ide kellett adni”

 – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök azt, hogy Magyarország megkapja a befagyasztott uniós források egyharmadát.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: Magyarország minden feltételt teljesített már jóval korábban. „Ez a pénz jár nekünk, lehet halogatni, tologatni, ide tenni (...) újabb feltételeket támasztani, de a végén ide kell adni„.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az elmúlt időszaknak vannak tanulságai.

Az első, hogy a magyar gazdaság az uniós források nélkül is működik. A magas infláció, a szankciók okozta gazdasági zűrzavar, az energiaárak égbe emelkedése ellenére a magyar gazdaság átvészelte ezt az időszakot, sőt, az infláció a következő évben 5-6 százalék körül lesz, és a gazdasági növekedése is az egyik legmagasabb lesz az Európai Unióban.

A második tanulság az, hogy Brüsszelben változás kell, hogy történjen, mert az, hogy így packáztak Magyarországgal, jelzi, Brüsszelben van hajlam arra, hogy visszaéljen a hatalmával.

A harmadik tanulság pedig, hogy ami jár, az jár, előbb-utóbb úgyis oda kell adni. Hozzátette: amikor majd a pénz tényleg megvan, akkor dönt majd a magyar parlament arról, hogy mennyi menjen belőle a pedagógusok béremelésére, a kisvállalkozások támogatására, energetikai korszerűsítésre és így tovább – jelezte a kormányfő.

75 lehetőség Ukrajna EU-csatlakozásának megakasztására

Magyarország az EU-csúcson nem vett részt az Ukrajna EU-s csatlakozásával kapcsolatos döntésben, megvétózta viszont az ukránoknak szánt 50 milliárd eurós támogatást – folytatta Orbán Viktor. Mint ismert: a miniszterelnök előbbi kapcsán élt a felkínált lehetőséggel és kivonult a kérdés tárgyalásakor.

Hosszú és nehéz vita zajlott le az EU-csúcson, nyolc órán keresztül próbálta meggyőzni a résztvevőket arról, hogy ne is tűzzék napirendre az ukrán csatlakozási tárgyalások ügyét, vagy ha napirendre tűzik, akkor legyen világos, hogy Ukrajna nem készült fel arra, hogy az unió tagja legyen-

Hozzátette: nem lehetett őket meggyőzni, a döntő érvük az volt, hogy Magyarország ezzel nem veszít semmit, tekintettel arra, hogy a végső szót Ukrajna tagságáról a nemzeti parlamenteknek kell kimondaniuk, köztük a magyarnak is. Jelezte: hosszú folyamat lesz, amíg eljut az ügy a parlamentekig, addig mintegy 75 olyan alkalom van, amikor a magyar kormány ezt a folyamatot megállíthatja.

Arra is kitért: meg kellett viszont vétóznia az ukránoknak szánt 50 milliárd eurós támogatást, erre majd visszatérnek valószínűleg egy rendkívüli csúcs keretében valamikor februárban.

 „Az egerek besurrannak, vagy a dollárok begurulnak”

A szuverenitásvédelmi törvény bezárja a kiskapukat, hogy a dollárok ne tudjanak begurulni a baloldal kasszájába – jelentette ki a miniszterelnök.

A miniszterelnök szerint minden ország legnagyobb kincse a saját függetlensége, a szuverenitása. Ezt szolgálja az alkotmányos rendszer is.

Orbán Viktor hozzátette: a magyar rendszer jó, erős, izmos lábakon áll ugyan, de a 2022-es országgyűlési választások kampányában kiderült, hogy a „láb között” vagy mellett maradt némi hely, ahol

„az egerek besurrannak, vagy a dollárok begurulnak”.

Elmondta, a magyar alkotmányos rendszer tiltja, a baloldal mégis megtalálta a módját annak, hogy részben a baloldali média, részben a baloldalhoz kapcsolódó, nekik dolgozó civil szervezetek, NGO-k támogatásán keresztül külföldi pénzzel befolyásolják a választást.

A szuverenitásvédelmi törvény azért született meg, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő - szögezte le Orbán Viktor.

„Ez a zsoldosok tiltakozása”

Akik a guruló dollárokból élnek, akiket külföldről finanszíroznak, azok most tiltakoznak, hangoskodnak, mert bezárultak a kiskapuk a guruló dollárok előtt – tette hozzá Orbán.

A kormányfő kiemelte: azok szólalnak meg, akik eddig ezt a pénzt kapták, azok tiltakoznak, akik ebből élnek, „ez a zsoldosok tiltakozása”.

Akinek az érdekét sérti a törvény, mert külföldről kapott eddig pénzt, annak nyilván nem tetszik - hangsúlyozta, hozzátéve: ez a törvénycsomag jól védi Magyarország érdekeit.

Emlékeztetett azonban: a szuverenitás nem azt jelenti, hogy egy ország leválasztja magát a világ többi részéről, a világkereskedelembe való jó bekapcsolódás ugyanis nagy esélyeket rejt Magyarország számára.

Orbán Viktor szót ejtett a nemzeti konzultációról is, kiemelve: nem a kormány alakítja ki a közvélekedést, ehelyett az a dolga, hogy megértse, mit gondolnak a magyarok.

Az emberek véleménynyilvánítása segíti a kormányt, amikor például meg kell vétózni Brüsszelben 26 ország pénzosztási kísérletét. „Nekem az ország közvéleményének, a magyar emberek szándékának ismerete jelenti a legnagyobb erőtartalékot” – fogalmazott.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának a brüsszeli Közmédia Központban az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója idején, a második napon, 2023. december 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)