Orbán újabb bábszínház-társulata
Orbán Viktor személyes szóvivője azt mondja, a Fidesz nem felszámolni, hanem megerősíteni kívánja a független Költségvetési Tanácsot. Csakhogy a Szijjártó Péter által emlegetett erősítés nem más, mint egy újabb kormányzati "árnyékolás".
A szocialista kormányzás idején létrehozott Költségvetési Tanács jelentősen hozzájárult az ország anyagi erőforrásainak felelős felhasználásához. Úgy tűnik, túlságosan is jelentősen. Miután a tanács elnöke néhány hete éles kritikával illette a Fidesz-KDNP kormány által beterjesztett 2011-es költségvetést, a Fidesz-KDNP által az Állami Számvevőszék élére ültetett Domokos László mindjárt úgy látta: nem is biztos, hogy szükség van a testületre.
Domokos "látomása" hamarosan konkrét módosító indítványban öltött testet. Varga József fideszes képviselő jegyzi azt a költségvetéshez benyújtott, a kormánypárti frakció által támogatott javaslatot, amely jövőre a Költségvetési Tanács 835 millió forintos támogatásából csupán 10 milliót hagyna a testületnél, gyakorlatilag megszűnésre ítélve a független költségvetés-ellenőrző szervezetet.
Ezek után kiáll Szijjártó Péter és azt mondja, támogatják egy olyan, "rendkívül erős" háromtagú tanács felállítását, amelynek egyik tagja a fideszes Domokos László, a másik a szintén fideszes Schmitt Pál delegáltja, míg a harmadik az egyelőre még független nemzeti bank elnöke lenne.
Az MSZP szerint a Szijjártó által emlegetett erősítés nem más, mint egy újabb kormányzati "árnyékolás", hiszen egy ilyen személyi összetételű, szakmai apparátusától megfosztott tanács minden lenne, csak független és hatékony nem. Az MSZP nem támogatja egy újabb fideszes bábszínház felállítását, de felszólítja a kormányt: ne lehetetlenítse el a jelenlegi KT működését csupán azért, mert annak vezetője kritikával merte illetni a Fidesz-KDNP felelőtlen költségvetését - áll Török Zsolt sajtóközleményében.